1. 2024.10.23. szerda, Köztárs. napja, Gyöngyi
  2. |
  3. 17 °C
  4. |

Ezúttal nem dolgoztak, hanem versenyeztek a traktorok Tiszaalpáron

Több ezren voltak kíváncsiak a harmadik Tiszaalpári Traktorversenyre, amit a település határában rendeztek meg. A kisebb és nagyobb gépek először végig vonultak Tiszaalpár utcáin, majd kezdetét vette az erőgépek közötti verseny.

 

Szombaton reggel nyolc óra után dudaszótól és traktorok hangjától volt hangos a nagyközség, ugyanis huszonkilenc településről, közel kétszáz, a mezőgazdaságban használatos gép vonult fel Tiszaalpár utcáin. A helyiek nagy érdeklődést tanúsítottak a traktorok iránt, mert kint álltak a házuk előtt és a forgalmasabb kereszteződésekben.

- Az elmúlt években nagyon sok nehézséggel kerültünk szembe, mondta Győri Péter a szervező Tiszaalpári Gazdakör elnöke megnyitó beszédében. - Talán ez a mostani verseny kicsit segít elfelejteni ezeket a nehézségeket. Ágoston Béla újonnan megválasztott polgármester is annak adott hangot, hogy nagyon kemény három éven vannak túl. Komoly nehézségeket okozott a 2022-es aszály, az elmúlt évben piaci nehézségek voltak, most pedig faggyal, aszállyal és jégveréssel kellett szembesülni. - A klímaváltozás és az agrárpiaci zavarok Európában komoly kihívások elé teszik a hazai és az európai agráriumot. Úgy néz ki, hogy ezeknek a nehézségeknek nem lesz vége. A gondokat, problémákat összefogással lehet túlélni. Éppen ezért ráfér a gazdákra egy ilyen örömünnep, mondta.

- Egy ilyen esemény megrendezése nagy munkát és összefogást igényel, amit a tiszaalpáriak remekül megszerveztek. Szükség van az ilyen eseményekre, ahol a gazdák egymásmellé sodródnak és tudnak beszélgetni. A mai világból sajnos ez hiányzik, de ez a mostani megmérettetés talán segít elfelejteni a gondokat, hangsúlyozta Gáspár Ferenc a Bács-Kiskun vármegyei Agrárkamara elnöke.

A megnyitó után mintegy százhatvan versenyző mérte össze tudását ügyességi, gyorsasági és erőhúzó versenyben. Nem volt egyszerű feladat az ügyességi verseny, mert szalmabálák között kellett szlalomozni, be kellett állni garázsba nem csak a traktor elejével, de tolatva is. Egy gödör után egy emelkedő következett, majd pedig az úgynevezett zipzár, aminek az volt az érdekessége, hogy az egyik kerék egy buckán volt, míg a másik egy kicsit a földben. Csak ezután lehetett kigyorsítani és beérni a célba. A gyorsulási verseny magáért beszélt. Egy száz méteres egyenes szakaszt kellett a legrövidebb idő alatt teljesíteni. Volt egy BMW motorral ellátott MTZ, ami csak úgy száguldott, 77km/óra sebességgel tudott menni. Természetesen a hangja sem hasonlított a többi traktoréhoz. Az erőhúzó versenyen külön választották a kisebb és nagyobb teljesítményű traktorokat. A kisebbek olyan trélert húztak körbe a pályán, amelyen negyven mázsa súly volt, míg a nagyobbak száz mázsát. Ebben a versenyszámban akadtak problémák, főleg a kanyarodásnál, mert ez is időre ment.

A harmadik Tiszaalpári Traktor verseny elérte a célját, mert nem csak egy jó hangulatú versenyen vettek részt a munkában megfáradt gazdák, de szakmai kérdésekben is tudtak egymással társalogni. Nem mellékesen a nézők pedig jól szórakoztak.

Eredmények, ügyességi kis kategória: 1. Kovács Richárd Tibor (Szentkirály), 2. és 3. Hordós János (Jakabszállás) két különböző traktorral. Női kategória: 1. Dékány Zsanett (Balástya), 2. Nagy Bernadett (Kecskemét), 3. Dékány Lili (Jászszentlászló). Nagy kategória: 1. Szűcs Attila (Nagykőrös), 2. Gajdácsi Lajos (Lajosmizse), 3. Csingér József (Tiszaalpár). Gyorsulás nők: 1. Dékány Zsanett, 2. Bárcsik Gabriella (Kecskemét), 3. Dékány Lili. Kis kategória: 1. Ördög János (Balástya), 2. Kucska Krisztián (Forráskút), 3. Hordós János. Nagy kategória: 1. Halász Ádám (Vecsés), 2. Juhász-Pintér Balázs (Lajosmizse), 3. Kovács Richárd Tibor. Épített kategória: 1. Szél Renátó (Csengele), 2. Kovács Richárd Tibor. Erőhúzó nők: 1. Dékány Lili, 2. Nagy Bernadett, 3. Kovács Vivien (Bodoglár). Közép kis kategória: 1. Dósa Martin Csaba (Petőfiszállás), 2. Kovács János (Bodoglár), 3. Teleki Krisztián (Izsák). Közép kategória: 1. Balog Bence (Kiskunfélegyháza), 2. Győri Balázs (Tiszaalpár), 3. Bozsó Balázs (Kiskunfélegyháza). Középnagy kategória: 1. Gajdácsi Lajos, 2. Szabó Máté (Bugyi), 3. Csernák Zsolt (Tiszaalpár). Nagy kategória: 1. Bodor Richárd (Helvécia), 2. Laczi Szilárd (Bugac), 3. Szász Roland (Jakabszállás). Király kategória: 1. Halász Ádám, 2. Zsikla Károly (Lajosmizse), 3. Thám Attila (Helvécia).