1. 2024.10.23. szerda, Köztárs. napja, Gyöngyi
  2. |
  3. 17 °C
  4. |

Lakiteleki győzelem a Kiskunfélegyháza II felett

A vármegyei másodosztály Északi csoportjában a hatodik fordulót rendezték meg. Kiskunfélegyháza második csapata a Lakiteleki TE otthonába utazott.

 

Nem kedvezett az időjárás a mérkőzésnek, mert a kilencven perc alatt végig esett az eső. Ennek ellenére a találkozón nem látszott meg, hogy vizes a talaj, és igazából nagy csúszkálások sem voltak. A kapuk előtt viszont nagy volt a sár, ami nehezítette a hálóőrök dolgát.

A találkozó előtt a hazaiak három ponttal vezettek a vendégek előtt és az ötödik helyen álltak a tabellán, míg a vendégek a hatodikok voltak. Éppen ezért jó mérkőzésre volt kilátás.

Már az első negyedóra végén megszerezte a vezetést a Lakitelek. Egy kapura lőtt labda kipattant Zsigóról, pontosan Győri elé, aki kapásból a hálóba bombázott 1-0. Ebben a játékrészben több gól már nem esett. A második félidő hazai góllal kezdődött, mert Tombácz mindjárt a középkezdés után sikerrel vette be a kiskunfélegyházi kaput 2-0. Erre viszont szinte azonnal jött a kiskunfélegyházi válasz Kurgyis révén 2-1. A találkozó hátralévő időszakában a hazaiak arra törekedtek, hogy megtartsák egy gólos előnyüket, míg a vendégek szerettek volna kiegyenlíteni. Az eredmény azonban már nem változott, így a Lakitelek otthon tartotta a három pontot. Ez pedig azt jelentette, hogy feljött a tabella harmadik helyére.

Lakiteleki TE-Kiskunfélegyháza II 2-1 (1-0)

Lakitelek, vezette: Szomjú Richárd (Marton Renáta, Horváth Béla Tamás).

Lakitelek: Benkó – Magyar D., Vörös, Szólát, Nyúl, Tamásy, Magyar P. (Anka 46.), Győri, Tombácz, Illés (Kovács L. 92.), Kakó Cs. Vezetőedző: Kemenes György

Kiskunfélegyháza II: Zsigó – Horváth B., Kovács L. D., Görög, Szabó T., Makány, Dinnyés (Molnár T. 74.), Kurgyis B. (Bereczki 84.), Szalai (Polgár S. 68.), Polgár Sz., Fricska (Palásti 79.). Technikai vezető: Balog Huba

Gólszerző: Győri 15., Tombácz 46. illetve Kurgyis 48.