A MOL Magyar Kupa első fordulójában a Tiszakécskei LC NB III-as csapata a Sándorfalvi SKE otthonába utazott. A találkozón nem született meglepetés, mert a magasabb osztályban játszó csapat nyert.
Az első félidőben a vendégcsapat a három gólos előnye tudatában, a második játékrészben kicsit visszavett a lendületből, de így is simán nyerte a találkozót.
- Azt gondolom, hogy ezen a mérkőzésen az volt a legfontosabb, hogy továbbjutottunk, nyilatkozta a találkozó után Balogh Pál vezetőedző. –Helyenként egész jó játékot produkáltunk, ugyanakkor egy nagyon szervezett, lelkes csapat volt az ellenfelünk, akik megérdemelten rúgtak két gólt, kihasználva az egyéni hibáinkat. Fontos számunkra az, hogy ezen a találkozón nem sérült meg senki, így készülhettünk a szerdai bajnoki mérkőzésre. Ezen a mérkőzésen kicsit kiengedtünk, nem azt az iramot és intenzitást diktáltuk, mint egy bajnoki találkozón, vagy azt, amit valójában tud a csapat. Ezt a rést használta ki az ellenfél és így született meg ez az eredmény, vélekedett Balogh Pál.
Sándorfalvi SKE-Tiszakécskei LC 2-4 (0-3)
Sándorfalva: Sági - Buzai, Borgulya, Bácsi (Oláh 62.), Gulyás (Pécsi 54.), Juhász, Vajna, Bitó, Budai, Bánóczki (Bodó 69.), Gyuga. Vezetőedző: Kurucsai András
Tiszakécske: Baráth - Grünwald, Cipf, Pintér (Zámbó 46), Takács, Szekér (Géringer 46.), Sipos (Vajda 56.), Boldizsár (Lehoczky 46.), Marsa (Horváth E. 56.), Tóth B., Valencsik. Vezetőedző: Balogh Pál.
Gólszerző: Gulyás 52., Vajna 87., ill. Takács 16., 30., 66., Szekér 19.