1. 2024.10.23. szerda, Köztárs. napja, Gyöngyi
  2. |
  3. 17 °C
  4. |

Bajnoki mérkőzés után kupa meccset játszik a Tiszakécskei LC

A harmadosztályú labdarúgó bajnokság már megkezdődött, egy fordulót le is bonyolítottak, így a Tiszakécskei LC gárdája felkészülten vesz részt a Magyar Kupában.

A Tisza-parti kisváros csapata június 17-én kezdte a felkészülést az új bajnokságra, és a felkészülési mérkőzések mellett edzőtáborban is voltak. Az első bajnoki mérkőzésüket pedig az elmúlt vasárnap játszották, ahol sima győzelmet arattak a vármegyei első osztályból most harmadosztályba felkerült Tiszaföldvár ellen.

A Magyar Kupában a Sándorfalvi SKE otthonába utaznak. Az egyesület a Csongrád-Csanád vármegyei másodosztály megnyerése után most került fel az első osztályba, így talán nem tűnik könnyelműségnek az, ha azt mondjuk, hogy a Tiszakécske az esélyesebb a továbbjutásra.

- Erre a találkozóra is ugyan úgy készülünk, mint egy bajnoki mérkőzésre, mondta Balogh Pál vezetőedző. - Az egyértelmű szándékunk az, hogy megnyerjük a találkozót, ennek érdekében mindent el fogunk követni. Jó lett volna egy kicsit változtatni a csapaton, de sajnos jelen pillanatban még nem vagyunk annyian, hogy ezt meg tudjam oldani. Kisebb sérülések is vannak a keretben, ami befolyásolhatja a hétvégi összeállítást. Ettől függetlenül egyértelmű az, hogy nekünk van nagyobb esélyünk a továbbjutásra, de azt nem szabad elfelejteni, hogy egy kupamérkőzésen bármi előfordulhat. Mindenképpen nagy koncentrációra lesz szükség ahhoz, hogy továbbjussunk. Természetesen ugyan úgy kell tisztelni a mostani ellenfelünket, mint a többit, tette hozzá Balogh Pál.

A Sándorfalvi SKE-Tiszakécskei LC találkozó szombaton 16.30 órakor kezdődik a Sándorfalva Sporttelepen.