Lejátszotta újabb felkészülési mérkőzését a Tiszakécskei LC NB III-as labdarúgó csapata. Ezúttal az Újpest FC II gárdája volt az ellenfél, akik az előző bajnokságban a harmadosztályban a hetedik helyet szerezték meg.
A találkozót szerda délelőtt, rekkenő hőségben játszották Budapesten. A Tiszakécskei LC jól kezdett és az első félidőben három gólt is rúgott, amire a fővárosiak csak eggyel tudtak válaszolni. A második játékrészben a csere játékosok is lehetőséget kaptak. Kellett is, mert a nagy meleg sok erőt kivett mindkét csapatból. Ebben a félidőben már csak egy gól esett, de azt is a tiszakécskeiek szerezték. Így megérdemelt győzelmet arattak.
– Nagyon jó mérkőzést sikerült játszanunk, az eddigiekhez képest sokat léptünk előre, és itt főleg a támadó játékra gondolok. Azért a nagy meleg nagyban befolyásolta a mérkőzésnek a ritmusát és az iramát főleg a találkozó végén. Az első félidő kimondottan jól nézett ki, tetszetősen jól játszottunk. Embert próbáló volt a nagy meleg, de azzal is sikerült megbirkóznunk. Magabiztos győzelmet arattunk és ez mindenképpen biztató a jövőre nézve, nyilatkozta a találkozó után Balogh Pál vezetőedző.
Újpest FC II–Tiszakécskei LC 1–4 (1–3)
Tiszakécske: Szmola – Géringer, Tóth B., Grünwald, Balázs B., Pintér, Szekér, Boldizsár M., Sipos, Takács T. Cserék: Prokop, Baráth, Burtika, Marsa, Vajda, Klemenc, Lehoczky B., Antal G., Zámbó.
Gólszerző: Szekér, Sipos, Takács, Marsa.
Akik esetleg figyelemmel kísérték a Tiszakécskei LC felkészülési mérkőzéseit, azok az összeállításokból láthatták, hogy Csáki Róbert egyiken sem szerepelt. Ennek az az oka, hogy a védő, még az edzőtábor elején rásérült a korábbi sérülésére, így egy jó ideig még biztosan nem tud majd a TLC rendelkezésére állni.
Az utolsó felkészülési mérkőzését vasárnap délelőtt Szegeden játssza a Tiszakécskei LC. Az ellenfele pedig nem lesz más, mint a másodosztályú Szeged-Csanád Grosics Akadémia. A találkozó 11 órakor kezdődik.