1. 2024.10.23. szerda, Köztárs. napja, Gyöngyi
  2. |
  3. 17 °C
  4. |

Lakiteleken is véget ért az általános iskolai tanév

A Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanévzáróján több, mint 450 bizonyítványt adtak át a 2023-2024 tanévet befejező diákoknak.

 

A tanévzárón résztvevő tanulók és családtagok a nagy hőségben zárták le az idei esztendőt. Az elmúlt tanévben, 85 nebuló teljesített kiválóan. Az első osztályosoktól verseket hallhattak a résztvevők, ezt követően Kerekes Jázmin és Paulin Kovács Bertalan zongorázott. Szelesné Kása Ilona két gyermeknek adott át kitüntetést. Dányi Gyöngyvér Abigèlnek a grafikusi tehetségéért, Kovács Gergőnek pedig a színeskertben való munkájáért.

Olajos István igazgató az alábbiakat mondta beszédében: Köszönjük a szülőknek a türelmét, a szeretetét, a felelősség érzetét, akik ránk bízták a gyermekeiket. Szintén köszönjük a pedagógusok, a takarítok, karbantartók és a konyhás nénik munkáját. Mindazokért, akik tettek azért, hogy az iskolánk hírneve ebben az esztendőben tovább gyarapodjon. Az önkormányzat, a Lakiteleki Iskoláért Alapítványt támogatókat és a szülői közösség támogatását is köszönjük! Továbbá hozzáfűzte, hogy egymillió lépés alkalmazás által egymillió forintot nyert az iskola, amit sport felszerelések beszerzésére fognak fordítani.