A hagyományokhoz híven ezúttal is megtartotta húsvéti kézműves foglalkozását a nyárlőrinci Buzás János Általános Iskola. A tanulók, a tanárok segítségével különböző húsvéti tárgyakat készítettek.
Mivel most munkanapra esett a kézműves foglalkozás, szülők nem tudtak rajta részt venni, így a diákok magukra és a tanáraikra számíthattak a különböző tárgyak elkészítésében. A mostani foglalkozás azonban nem szokványosan kezdődött. A pedagógusok az udvaron laminált tojásokat rejtettek el, amit a gyerekeknek meg kellett keresni. Aki hármat talált, az egy csokitojással lett gazdagabb. Újdonság volta az is, hogy az egyik teremben rajzfilmet vetítettek.
Maga a kézműves foglalkozás kilenc órakor kezdődött. A termekben különböző dolgokat lehetett készíteni, így természetesen festhettek tojást, készíthettek képeslapot, ajtódíszt, tulipános táskát és üveg matricát. Mindenki annyi kifújt tojást hozott magával, amennyit akart, és azzal gazdálkodott. Akadtak olyanok, akik nagyon kreatívok voltak.
Valamennyi diák tyúktojásban gondolkodott, egy kivétellel, akinek strucctojása volt. A gazdája szerencsésnek mondhatja magát, mert a nagy tojást könnyebb volt kifesteni. A szárítást hajszárítóval végezték, hogy mire hazamentek már ne ragadjon és ne kenődjön el. A tanulók természetesen több mindent is készíthettek, amit haza is vihettek.