Falu helyen még mindig tartja magát az a szokás, igaz, már nem olyan sok helyen, mint régen, hogy disznót vágnak. Ezt az eseményt legfőképpen a téli időszakban szokták elvégezni. Persze kivételek mindig vannak.

A Szentkirályon élő Vörös József és családja minden évben vág sertést, nem is egyet. Most úgy hozta a sors, hogy egy három lábú disznó került terítékre. A mintegy 170-180 kilós állat jobb hátsó lába még kiskorában sérült meg. Az anyja rálépett, és így nem tudott teljes egészében kifejlődni. Amíg kisebb súlya volt az állatnak, addig vígan szaladgált a többi malaccal együtt, de száz kiló felett már nehezebben mozgott. A gazda már korábban le akarta vágni, de Attila fia nem engedte.

Most viszont elérkezett a disznóvágás ideje. Húsvétra lesz bőven ennivaló a levágott sertésből. A bölléri feladatokat Ivicz Gáborra bízták, aki minden évben segít a családnak ebben a munkában. Neki viszont a két unoka, a 15 éves Zsolt és a 13 éves Valter dolgozott a keze alá. Egész ügyesen végezték már a pucolást, és szó nélkül látták el a rájuk bízott feladatokat. Úgy látszott, hogy szeretik is azt, amit kért tőlük Ivicz Gábor. Rajtuk kívül Tóth Sándor is besegített a munkálatokba, miközben Erzsébet asszony és Hajnalka lánya a főzést vállalták magukra.

Azért a disznó mind a négy sonkája megmaradt, csak az egyik csülök lett kisebb, a korábbi sérülés miatt. Ezúttal nem készült csak hurka és kolbász, a disznósajt, a májas hurka kimaradt, a töpörtőt pedig majd később süti ki a gazda. A hagyományos reggeli hagymás vér azért asztalra került, csak úgy, mint a frissen sült pecsenye. Délben, a munka végeztével pedig, orjalevest ettek hurkával és kolbásszal.