Pontosan harminc évvel ezelőtt volt az első szentkirályi táncosok bálja. Azóta egy év kivételével, a korona vírus miatt, minden évben megrendezték a település legnagyobb táncos összejövetelét.
A Szentkirályi Tánccsoportról nagyon sokan hallottak már. Takácsné Kiss Márta vezetésével harminc évvel ezelőtt tartották az első báljukat. Annak az volt a célja, és azóta is az, hogy a báli bevételből fellépő ruhákat, eszközöket vásároljanak. Az elmúlt három évtizedben mindig nagy érdeklődés kísérte a táncos rendezvényt. Kezdetben a művelődési ház nagytermében tartották a báljukat, de azt kinőtték, így jó pár éve már a tornacsarnok ad helyet a község legnagyobb táncos rendezvényének. Ezúttal is szinte telt ház volt a farsangi batyus báljukon. A szervezetést az elmúlt évhez hasonlóan az ifjúsági tánccsoport tagjai, Oláh Dávid és Szabó Zsuzsanna vezetésével vállalták fel, akik nagy lelkesedéssel készültek a jeles napra, hogy mindenki jól szórakozzon.
Takácsné Kiss Márta köszöntötte azokat a fiatalokat, akik hosszú éveken át lelkesen részt vettek a tánccsoport életében. Vannak olyan táncosaik, akik már több mint tizenöt éve táncolnak az ifjúsági tánccsoportban. És vannak olyanok is, akik ebben az évben jubiláltak. Öt éve ennek a csoportnak a tagja Szabó Zsuzsanna. A tíz éves jubilálók pedig: Oláh Dávid, Szabó Ágnes, Kirsner Máté és Kokavai Nikolett. Természetesen ők csak az ifjúsági tánccsoportban vannak ennyi ideje, de valamennyien már óvodás koruk óta táncolnak. Őket egy kupával ajándékozta meg a Takácsné Kiss Márta. A tánccsoport nevében a két főszervező köszönte meg Takácsné eddig lelkes munkáját.
Tartalmas, színes programmal készült a tánccsoport minden tagja erre az estére. Ebben az évben a szentkirályi bálon állatkerti sétára invitálták a vendégeket, ahol különlegesebbnél különlegesebb állatokat láthattak a jelenlévők, melyben a tánccsoport tagjai aktívan vettek részt. Lehet látni hattyúkat keringőzni, pingvineket táncolni. Betekintést kaphattak a vadmacskák életébe, repkedtek a pillangók, ugrándoztak a nyuszik, és egy bikaviadalon is részt vehettek. A bemutató végén pedig Madagaszkárra látogathattak el, ahol a sziget állatvilágát ismerhették meg a jelenlévők, természetesen táncos formában.
A táncosok bemutatkozása után átadták a parkettet a bálozóknak, ahol a zenét a Römi duó szolgáltatta. A sztárvendég pedig László Attila volt, aki 15 évesen a 2011-es Csillag születik tehetségkutató versenyt megnyerte.