1. 2024.10.08. kedd, Koppány
  2. |
  3. 21 °C
  4. |

A győzelembe kell menekülni a Siófok ellen

A 20. fordulóval folytatódik vasárnap, a Merkantil Bank Liga NB II-es labdarúgó bajnokság. A Tiszakécskei LC hazai pályán a BFC Siófok gárdáját fogadja.

Az idei első bajnoki mérkőzésen a tiszakécskeiek 2-0 arányú vereséget szenvedtek a Nyíregyházától, míg a vendégek, a pécsiek otthonában 2-2-es döntetlent értek el. Mivel a jelenlegi táblázat állása szerint, mind a két fél a kieső zónában tartózkodik, a siófokiak a 17. a tiszakécskeiek pedig a 15. helyen, így a vasárnapi mérkőzésnek óriási jelentősége lesz, mind a két fél számára. Az ugyanis természetes, hogy egyik csapat sem akar kiesni a másodosztályból. Éppen ezért ez a találkozó hat pontos mérkőzés lesz.

A tiszakécskeiek új vezetőedzővel, és új csapatkapitánnyal, de régi játékossal vágtak neki a tavaszi szezonnak. Balázs Benjamint már korábban Visinka Ede vezetőedző is szerette volna, ha ő lesz a kapitány, de a végtelen szerény labdarúgó akkor ezt nem vállalta. Helyettesi szerepet igen, hiszen a korábbi kapitány, Erdei Carlo első számú helyettese ő volt. A csapathoz érkező új vezetőedző Kis Károly most újra felkérte, hogy vállalja el ezt a feladatot, és ezúttal Balázs Benjamin nem mondott nemet. Amikor Kis Károly ezt közölte az öltözőben a többi játékosokkal, akkor megtapsolták és sokan gratuláltak neki. Úgy érzi, hogy csapattársai elfogadták ezt a döntést. Helyettesei Viczián Ádám és Fodor Ferenc lett.

- Úgy gondoltam, hogy talán tudok azzal segíteni a csapaton, ha elvállalom a csapatkapitányi feladatokat és ki tudunk mászni abból a gödörből, amiben jelenleg vagyunk, mondta Balázs Benjamin. - Nem szeretek annyira hangoskodni, inkább a teljesítményemmel, a hozzáállásommal szeretnék példát mutatni. Remélem, hogy egyre több játékosnak tetszeni fog ez és követni fognak. De természetesen ezt egyedül nem tudom megoldani, mert a labdarúgás csapatsport, és mindenkinek egy irányba kell húzni. Most három alkalommal is hazai pályán fogunk játszani, éppen ezért nagyon fontos lesz az, hogy milyen eredményt tudunk majd elérni.

Balázs Benjamin a nyíregyházai vitatott első góllal kapcsolatban elmondta, hogy a Prokop Rostislav kapus szerint nem volt teljes terjedelmével benn a labda. Ez a számukra nem teljesen tiszta gól megfogta a csapatot. Főleg azért is, mert utána egy védelmi hibából újabb gólt kaptak. A második játékrészben már jobban ment a csapatnak a játék, voltak helyzeteik és tetszetős támadásaik is. Véleménye szerint ebben a játékrészben egyenlőek voltak, amire lehet majd építeni, de a csapatkapitány szerint ennél sokkal több helyzetet kell kialakítani, és hátul nem szabad olyan gólokat kapni, mint amilyet kaptak a Nyíregyháza ellen.

- A vasárnapi Siófok elleni találkozóra nagyon készülünk. Megnéztük videón a játékukat, tudjuk, hogy nem lesz könnyű ellenfél, de nincs mese, menekülnünk kell a győzelembe. Nekünk muszáj nyerni, mindegy, hogy szép, vagy csúnya játékkal, de be kell gyűjteni a három pontot. Abban bízom, hogy minden játékostársam átérzi ennek a mérkőzésnek a súlyát és a jelentőségét.

Arra kérdésre, hogy neki, mint csapatkapitánynak, mennyire van ráhatása a többi csapattársára, hogy szívvel, lélekkel, akarattal küzdjenek a pályán, Balázs Benjamin azt válaszolta: A Nyíregyháza elleni mérkőzés előtt már beszéltem a játékosokhoz, hogy most már nem babra megy a játék. Emberek sorsa múlik azon, hogy miképpen szerepelünk. Az idősebb labdarúgók ezt már megértik, de a fiatalok véleménye az, hogy inkább a mának élnek, nem nagyon gondolnak a jövőre. Ők azt gondolják, hogy nem hibásak, meg nekik mindig lesz majd csapatuk, de a mai labdarúgás nem egy ilyen világ. Remélem, hogy az, amit mondtam átérezték, bár, ha a Nyíregyháza elleni találkozót nézem, akkor nem annyira. Nem csak az edzéseken, hanem a mérkőzéseken is meg kell mutatni mindenkinek, hogy milyen. Volt egy-két játékos, akikkel egyénileg is beszélgettünk Vicziánnal és Fodorral, mert én nem akarok egy személyben dönteni. Lehet, hogy többet kellene velük beszélgetni, hogy átmenjen a mondanivaló, tette hozzá a csapatkapitány.

A Tiszakécskei LC–BFC Siófok mérkőzés vasárnap 17 órakor kezdődik a Tiszakécske Városi Sportcentrumban.