1. 2024.10.14. hétfő, Helén
  2. |
  3. 15 °C
  4. |

Nagy különbségű győzelem született Tiszakécskén

A vármegyei első osztályú labdarúgó bajnokságban eddig tizenöt fordulót bonyolítottak le, melyből a Tiszakécske II csapata tizenegy mérkőzést játszott. Nekik még az őszi szezonból három találkozó maradt hátra. Ebből az egyik, az ötödik fordulóból elmaradt Bácsalmás elleni találkozó volt most, mégpedig hazai pályán.

A vendégek hihetetlen rossz sorozatot mutattak be az ősz folyamán, hiszen tizenhárom mérkőzésükből mindössze csak egyet tudtak megnyerni, tíz alkalommal vereséget szenvedtek, kétszer pedig döntetlent játszottak. Ennek köszönhetően az utolsók a vármegyei első osztályú bajnokságban. Az utolsó mérkőzésükön szerettek volna a statisztikájukon javítani.

A hazai gárda a legutóbbi bajnoki mérkőzésén biztosan győzött a Kiskőrös felett, és reménykedtek a jó folytatásban. Az NB II-es keretből nem volt visszajátszó, így csak saját magukra számíthattak, mint ahogyan eddig is.

Már a találkozó elején gólt szerzett a Tiszakécske, majd a szünetig még meg tudták toldani kettővel. A vendégek erre csak eggyel tudtak válaszolni. A második játékrészben kibontakozott a két csapat közötti különbség, mind gólokban, mind frissességben, és nagy arányú tiszakécskei győzelem született. A gólok közül Káli Tibor hárommal terhelte meg a bácsalmásiak hálóját.

- Ki jött a két csapat közötti különbség, most ennyi volt közötte. Rúghattunk volna több gólt is, de nagyon jól védett a kapusuk. Jó időben, és jókor rúgtuk be a helyzeteinket az első félidőben. A második játékrészben a két csapat között erőnléti különbség is volt. Az is előnyt jelentett számunkra, hogy akik lejöttek, azok helyett ugyan olyan minőségű játékosok léptek pályára. A csapatunknál meg van a fiatalok és az idősebbek aránya, és jó az összhang közöttük, nyilatkozta a találkozó után Bagi Gábor.

- A Tiszakécske jó csapat és a hibáinkat most kíméletlenül kihasználta. Ők berúgták a helyzeteiket, mi meg nem. Próbáltunk menni az eredmény után, nem álltunk le. A félidő után betehettük volna a buszt a kapuba, akkor biztosan nem ez lett volna az eredmény, de szerettünk volna gólt rúgni. Sok a fiatal játékosunk, akik egyéni hibákat követtek el és ezt megbüntette a Tiszakécske. Az eredmény lehetett volna akár 7-5 is. (Ezt a véleményt nem osztotta Bagi Gábor, mert szerinte alig lőttek kapura a bácsalmásiak.) Nyílt meccset játszottunk, nem volt veszíteni valónk. Nem álltunk be védekezni, de rosszul jöttünk ki belőle. Sajnos a végén már fejben sem voltak ott a játékosok. Ez most így sikerült, értékelte csapata teljesítményét Schneider István technikai vezető.

Tiszakécske–Bácsalmás 7-1 (3-1)

Tiszakécske, vezette: Bosnyák Sándor Attila (K. Szabó Kristóf, Tóth Dániel).

Tiszakécske: Baráth (Czakó 73.) - István L., Szabó D., Oberna (Hoffmann 76.), Klemenc (Ondó 76.), Káli, Németh G., Lovas A. (Szabó G. 67.), Tóth K. (Pásztor 39.), Szabó L., Lovas Zs. Technikai vezető: Bagi Gábor

Bácsalmás: Cselik - Bálity, Patocskai, Török (Nincsevics 61.), Mohácsi, Pölhe, Patócs, Rajsli, Miletic, Lipták, Kormos. Vezetőedző: Teslic Igor

Gólszerző: Lovas Zs. 13., 78., Klemenc 23., Szabó L. 29., Káli 54., 87., 89., illetve Kormos 31. Sárga lap: Szabó L., illetve Pölhe 32., Bálity 75.