A 29. fordulóval folytatódik a Merkantil Bank Liga NB. II-es labdarúgó bajnokság, melyben a Tiszakécskei LC az FC Ajkát fogadja. A vendégek jól szerepeltek eddig a bajnokságban és a negyedik helyet foglalják el a tabellán.
Az Ajka az elmúlt öt fordulóból mind az ötöt megnyerte, míg a Tiszakécske az utolsó két mérkőzését elveszítette. Ha csak ezt nézzük, akkor a mostani találkozó esélyesei a vendégek, de a futballban minden lehetséges, és talán a Tiszakécskének is kijön majd a lépés, és a kialakított ziccereket értékesíteni is tudják.
– Tudjuk, hogy nehéz mérkőzés vár ránk, de azt remélem, hogy az eredménytelenségünk el fog tűnni, mert azt gondolom, hogy a Szeged elleni meccsen is jó játékot produkáltunk. Helyzeteink voltak, minimum egy döntetlent megérdemeltünk volna. De ugyan ezt mondhatom el a Soroksár elleni találkozóról is. Jó formában van az Ajka, de ennek ellenére érzem a játékosaimon azt, hogy nem törtek meg, és továbbra is hisznek magukban. Remélem, hogy hazai pályán sikerül a három pontot begyűjteni, hangsúlyozta Klausz László.
A vezetőedző elmondta még, hogy az Ajka nagyon egységes, felelősség nélkül tudnak játszani, mert nem kell attól félniük, hogy kiesési gondjaik lennének. Az élcsapatok mögött, a negyedik helyet foglalják el a tabellán. Elmondása szerint, az Ajka mestere, Jeney Gyula véleményét nem érzékelte, még pedig azt, hogy extra mennyiséget futnának a játékosai. Természetesen a tiszakécskei csapatnál is mérik a mérkőzéseken a futás mennyiségét és azok első osztályúak. Van olyan játékos, aki 12-13 kilométert fut. A magas intenzitású futásokkal sincs semmi probléma. A helyzetek kialakításával sincs baj, csak a befejezéssel vannak gondok. A csapat az előző bajnokságban, szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt, 4-1-re győzte le az Ajkát. Ha azt a játékot, azt az eredményességet meg tudnák ismételni ezúttal is, akkor biztos lenne a három pont.
Hír még a csapat háza tájáról, hogy a sérült Zamostny Balázs már külön edzett, de nincs még teljesen rendben, így rá az Ajka ellen még nem számít a vezetőedző. Agwata Austin Kenechukwu Szeged elleni játékával viszont elégedett volt Klausz László. Attól függetlenül, hogy ez volt az első mérkőzése a tiszakécskei csapatban, jól játszott, megtartotta a labdát, harcolt, és megértette magát a társaival. Csak remélni lehet, hogy a fiatal játékos az elkövetkezendő mérkőzéseken is a csapat javára fog szolgálni.
A Tiszakécskei LC–FC Ajka találkozó vasárnap 16 órakor kezdődik a Tiszakécskei Városi Sportcentrumban.