1. 2024.10.08. kedd, Koppány
  2. |
  3. 21 °C
  4. |

A Néró rozé bizonyult a legjobb bornak

Megtartotta hagyományos tavaszi borversenyét a Szentkirály-Lakitelek Hegyközség, ahol a termelők, a hagyományok szerint, együtt kóstolhattak a bíráló bizottság tajaival.

 

A hegyközséghez tartozó települések közül minden évben máshol szokták megtartani a borversenyt. Ezúttal Tiszaalpáron a Tiszatáj Vendéglőbe várták a bíráló bizottság tagjait, valamint az érdeklődő gazdákat. Hagyomány az is, hogy az ítészek, néhány minta kóstolása után véleményt mondanak a borokról, így a termelők megtudhatják, hogy szakmailag milyen italt készítettek. A versenyre harminchárom minta érkezett, melyből tizenöt volt fehér és vörös, három pedig rozé. Talán a kevés rozé minta annak is köszönhető, hogy a bírálók minden évben elmondják, hogy nem olyan egyszerű az elkészítése, mint azt nagyon sokan gondolják. A fehér borok közül legtöbb minta a kövidinkából érkezett, míg a vörös borok közül a kékfrankos vitte a prímet. – Nagyon érdekes és nagyon izgalmas volt a verseny, és ami engem mindig meglep az ilyen bor értékelések során, hogy minden évnek van egy új tapasztalata, tanulsága, egyedi vonása, amin az embernek el kell gondolkodnia, mondta Kisari István a bíráló bizottság elnöke. – Most az lepett meg, hogy az évjárat nehézsége ellenére a fehér illatos fajtáknál voltak szép, figyelemre méltó tételek. 1991. áprilisában a Szikrai Borászati Kft. volt az első, amely cserszegi fűszeres bort ezzel a fajta névvel forgalomba hozott Magyarországon. Az illatos fajták áttörése ezzel kezdődött. Ez mára talán a feledés homályába merült, talán egy kicsit méltatlanul, mert ez a vidék nagyon sokat tett az illatos fajták felemelkedésért. Örülök annak, hogy a vörösborok ilyen szépen szerepeltek. Itt a meghatározó fajta a kékfrankos, amire a jelenünket és a jövőnket a vörösborok vonatkozásában építhetjük. Ugyan akkor el kell mondani azt is, hogy a vörösborok készítésénél még az útkeresés vonalán vagyunk. Egyre több vidám, könnyű, olyan újbor szerű vörösbort szeretnék látni. Ezen a vidéken nem kell nekünk a nehéz, érett vörösborok készítésére törekednünk, inkább a fiatalos, könnyen fogyasztható üde, friss, vörösborokat kellene erőltetni. Számtalanszor megfogalmaztuk, hogy a rozé bor nem kisüzemi kategória. Az ilyen bor készítéséhez csak az álljon neki, aki megfelelő technológiával rendelkezik. Ennek ellenére most egy olyan tartalmas nagyon érdekes és különleges rozé került elénk, ami ízben és színben is siller kategória volt. Kistermelői vonalon inkább a sillerborok készítésére bíztatnám a termelőket, mert a rendelkezésükre álló technológia jobban megfelel annak a kategóriának, tette hozzá Kisari István.

A beküldött minták közül nyolc kapott arany, tizenkettő ezüst, tizenegy pedig bronz minősítést. Különdíjban részesült Nagy Péter 2022-es Kövidinka, valamint Papp Kálmán 2021-es cabernet sauvignon bora. Termelői kategóriában legeredményesebb lett Revuczky Béla 2022-es szürkebarát bora. Üzemi kategóriában, és az összes minta közül a legmagasabb pontszámot a Damax Kft. Néró rozé bora érte el.