A 25. fordulóval folytatódott a Merkantil Bank Liga NB. II-es labdarúgó bajnokság. A Tiszakécskei LC a Dorog otthonába utazott.
Két olyan csapat játszott ebben a fordulóban egymással, akik az elmúlt vasárnap vereséget szenvedtek. Éppen ezért mind a két gárda szeretett volna pontot, pontokat szerezni. Kétségtelen, hogy erre a vendégeknek volt nagyobb szükségük, hiszen ők ismét a táblázat utolsó helyét foglalták el. Visinka Ede fiai nem hibázhattak, mert akkor a többi, a hátsó régióban lévő csapattól ismét nagyon leszakadtak volna. A találkozó előtt a vezetőedző azt mondta, hogy csak akkor tudják győztesként elhagyni a pályát, ha a maximumot nyújtja minden pályára lépő játékos. A hazaiak ennél sokkal jobb helyzetben voltak, hiszen ők a tizedik helyet foglalták el a találkozó előtt, és pontosan tízzel több pontjuk volt, mint a Tiszakécskének. A két csapat eddig négy alkalommal játszott egymással, kétszer a dorogiak, egy alkalommal a tiszakécskeiek nyertek, egyszer pedig döntetlen született. Ősszel Tiszakécskén a dorogiak 2:1 arányban bizonyultak jobbnak. Mind a két csapat rúgott egy-egy tizenegyest, de ezen kívül a vendégek még egy szerencsés gólt is szereztek. A Tisza-parti kisváros csapatának volt tehát motivációja ezen a mérkőzésen.
A mérkőzés ezúttal is úgy kezdődött, ahogyan a tiszakécskei találkozók szoktak kezdődni, gyors góllal, csak nem a Tisza-partiak kapták, hanem ők rúgták. A második percben buktatták a tizenhatoson belül, amiért tizenegyest ítélt a játékvezető. A büntetőt ezúttal Beliczky végezte, aki elküldte a dorogi hálóőrt a bal oldalra, de ő a jobb oldalra rúgta a labdát 0:1. Tíz perc múlva újabb tizenegyest ítélt a játékvezető, de ezúttal a Dorognak. Máté Zsolt szabálytalankodott Szerencsivel szemben a tizenhatoson belül. Izing vállalta a büntető végrehajtását, de a jobb alsó sarok mellé lőtt. Ez növelte az önbizalmát a vendégcsapatnak és sorra vezették támadásaikat. A hazaiak is próbálkoztak, de nem voltak eredményesek. Az első félidő lefújása előtt Kosznovszky mintegy húsz méterről eresztett meg egy lövést, de a labda néhány centiméterrel elkerülte a bal felső sarkot. A második játékrészben magasabb fokozatra kapcsolt a Dorog, és ez meg is mutatkozott a játékukban. A tiszakécskei kaput nagy nyomás alá helyezték. Ennek kivédésére Visinka Ede kettős cserét hajtott végre, két védőt, Farkas Norbertet és Kiprich Dávidott hozta be. A vendégek kontrákra rendezkedtek be és így próbáltak a dorogi kapu elé kerülni. Egy ilyen akció után Farkas Norbert közelről fejelt kapura, de Mursits védett. A rendes játékidő utolsó percében Vachtler előtt nyílt lehetőség, hogy bebiztosítsa a tiszakécskeiek győzelmét, de lapos lövése elkerülte a sarkot.
A Tiszakécske hatalmas akarással játszott ezen a találkozón. A csapat nagyon akart, és már a mérkőzés elején gólt szerzett. A hazaiaknak is meg volt a lehetőségük, de nem tudtak ezzel élni. Érdekes, hogy az őszi fordulóban is kapott mind a két csapat tizenegyest, és most is. Ezt követően változatos játék folyt a pályán, talán a vendégeknek több nagyobb helyzetük adódott. A dorogiak is megpróbáltak mindent, de ezúttal nem sikerült kapuba találniuk, így a Tiszakécske három ponttal lett gazdagabb, és elkerült az utolsó helyről.
– Nagyon harciasan és taktikusan játszottunk. Ez a mérkőzés a szív, a hősiesség és az akarat diadala volt, értékelte a találkozót Visinka Ede. – Amikor volt rá lehetőségünk, próbáltunk játszani is, de inkább a harciasságunk és a hitünk miatt nyertünk. A Dorog büntetője gyanús volt, szerencsére Holczer beleért, de egyébként is mellé ment a lövés. Ez után is játékban maradtunk, a Dorognak nem igazán volt igazi nagy helyzete, persze nyomtak, végig nyomtak. Az utolsó percben lezárhattuk volna a mérkőzést, de ezt most nem is nézzük. Óriási győzelem ez számunkra, tette hozzá Visinka Ede.
Dorogi FC–Tiszakécskei LC 1:0 (0:1)
Dorog, 300 néző. Vezette: Zierkelbach Péter (Bertalan Dávid, Nagy Viktor)
Dorog: Mursits – Kárász, Dlusztus, Izing, Papp M. – Szerencsi, Tóth B., Hajdú R. (Barna G. 63.) – Girsik (Rácz F. 73.), Szabó L. (Vígh 73.), Szedlár. Vezetőedző: Fenyvesi László
Tiszakécske: Holczer – Máté Zs., Csáki, Balázs B. Uzoma (Farkas N. 56.) – Erdei, Kovács B., Kosznovszky (Simon 80.), Marsa (Kiprich 56.) – Beliczky (Kalmár 67.), Gyurján (Vachtler 80.). Vezetőedző: Visinka Ede
Gólszerző: Beliczky 2. percben.