Huszonkilencedik alkalommal rendezték meg, az elmúlt héten szombaton a Táncosok bálját. Ezúttal nem Takácsné Kiss Márta a táncosok vezetője volt a szervező, hanem maguk a táncosok.
1993 óta rendezik meg a farsangi bált Szentkirályon, ami az elmúlt évben a korona vírus miatt elmaradt. Idén azonban nem maradt ki a település legnagyobb táncos eseménye. A mostani bál különlegessége az volt, hogy a rendezést a fiatal táncosok vállalták. Két táncost ki kell közülük emelni, akik az egészet összefogták és irányították, ők pedig Szabó Ágnes és Oláh Dávid. Mindig a farsang végére tették a batyus vigasságot, és így volt ez most is. A fiatalok tartalmas és színes programokkal készültek az estére. A hagyományokhoz híven a Szentkirályi Tánccsoport apraja és nagyja is részt vett a műsorban, közel százan. Több éve már, hogy valamilyen téma köré fűzik a műsorukat. Ezúttal a Táncolj még címet adták neki. A táncot az ifjúsági táncosok nyitották meg, még pedig a Magyarországon hagyományos megnyitó tánccal a Palotással. Őket követték az első osztályosok, akik mini operettre mozogtak. Az óvodások tükörképet tartottak maguk elé, a felső tagozatosok pedig a Nagy pénzrablást adták elő. Zene nélkül mit érek én számra táncoltak az első és a második osztályosok. A 3. és 4. osztályosok produkciójának a címe pedig Tik-tok volt. A műsort az ifjúsági táncosok zárták, akik arra hívták a közönséget, hogy Táncolj, gyere táncolj még.
Az est szárvendége a Desperado volt, a bál további jó hangulatáról pedig a Colosseum partyzenekar gondoskodott.