1. 2024.10.09. szerda, Dénes
  2. |
  3. 21 °C
  4. |

Vasárnap Siófokra utazik a Tiszakécskei LC

A válogatott mérkőzések miatt két hét pihenő volt a Merkantil Bank Liga NB. II-es labdarúgó bajnokságban. A csapatok, köztük a Tiszakécskei LC, megpróbálták a legjobban kihasználni ezt a kis szünetet.

A Tiszakécskei LC játékosai az elmúlt hétvégén szombaton és vasárnap pihenőt kaptak, a többi napokon keményen edzettek. Az utolsó két mérkőzésükön, a Csákvár és a Vasas ellen sikerült nyerniük, ami minden bizonnyal nagy löketet ad majd a gárdának a folytatásra. A vasárnapi ellenfelük idegenben a Siófok, akik az eddig lejátszott tizenöt mérkőzésből hármat megnyertek, kilenc alkalommal döntetlent játszottak, háromszor pedig kikaptak. Összesen tizennyolc pontot gyűjtöttek.

– Jó volt ez kis pihenő, komolyan edzettünk, elmondhatom, hogy alakulunk, mondta Visinka Ede vezető edző. – Jó tett az a két győzelem, de hogy ez alatt a két hét alatt milyen munkát végeztünk a következő mérkőzésen, mérkőzéseken fog eldőlni. Szerencsére Simon Márk kivételével mindenki egészséges, azon dolgozunk, hogy jó eredményeket érjünk el. A következő ellenfelünk a Siófok, akik úgy mond nincsenek olyan jó szériában. A legutóbbi öt mérkőzésükön nem sikerült nyerniük, de azt gondolom, hogy hazai környezetben mindent meg fognak tenni azért, hogy győzteskén hagyják el a pályát, mert azért egy jó csapatról beszélünk. Nekünk a Csákvár és a Vasas elleni győzelmünk önbizalmat adhat a fiúknak, amit szeretnénk kihasználni. Az idei hátralévő meccseken úgy akarunk kimenni a pályára, hogy megküzdünk a pontokért, de nem akarunk könnyen adni pontokat senkinek sem. Nem vagyunk könnyű helyzetben, mert most nyolc nap alatt három mérkőzést fogunk játszani. A vasárnapi Siófok elleni találkozó után hétközi fordulóban, szerdán fogadjuk a Kecskeméti TE-t, majd pedig 28-án vasárnap Szolnokra fogunk utazni. Egyik mérkőzés sem lesz könnyű, de egyelőre csak a Siófok elleni találkozóra koncentrálunk. A másik két mérkőzésről csak akkor beszélünk, ha már aktuális lesz, mert meccstől meccsig akarunk haladni, tette hozzá Visinka Ede.