Közel háromszáz millió forintból két csoportos bölcsőde valósult meg Szentkirályon. Bár az intézmény már szeptember elsejétől működik, az ünnepélyes átadást szombaton tartották.
A Kis Vuk bölcsőde 293 millió forintból valósult meg, a Területi és Településfejlesztési Operatív programból származó támogatás révén. A terv megálmodója a Hetedik Dimenzió Kft. volt. A generál kivitelezést a Termonívó Plusz Kft. végezte. Az intézményvezetőjét, Agárdiné Kovács Anikót, pályázat útján nevezte ki a képviselő-testület. – Miért is Kis Vuk a bölcsőde neve, tette fel a kérdést Szabó Gellért polgármester az avató ünnepségen, amit azonnal meg is válaszolt, mert a Fecskeház felől látszó szemek, a szemöldök és a bástyák a kis rókára utalnak. Ezzel kapcsolatban Fekete István regényéből a Vukból rövid részletet is felolvasott a településvezető.
– Ezt az épületet úgy kaptuk, és nagyon értékes kincsként tekintünk rá Szentkirály középületei között. Nem csak magára az épületre, de azokra is, akiket befogad, kincsként tekintünk, mert az apró gyerekeket a szülők ebbe az épületbe a nevelőnők, a dajkák, az intézmény karjába, gondozásába adják. Úgy gondozzuk a jövő palántáit, hogy a képességeiket ki tudják majd fejteni, hogy türelmes, bölcs felnőttek legyenek belőlük. Ők végig járják a szentkirályi nevelési folyamatot, mert a bölcsőde után az óvodába, onnan pedig az iskolába fognak majd menni. Azt kívánom, hogy legyen a jövő érthető üzenete ez az épület. Ez az esemény pedig legyen emlék arra, hogy érdemes nagyot gondolni, érdemes merésznek lenni, és belevágni olyan kezdeményezésekbe, aminek a végét még nem is látjuk. Bízni kell a gondviselésben, hogy megkapjuk időben mindazokat az eszközöket, amivel a terveinket sikerre vihetjük, tette hozzá Szabó Gellért. Ezek után Molnár Zsolt katolikus plébános és Balázs Hajnalka református tiszteletes megszentelte, illetve megáldotta az épületet. Ezt követően a polgármester és Szabó Andrással a kivitelező, Termonívó Plusz Kft-nek az ügyvezetőjével átvágták a nemzeti színű szalagot. A szalag átvágása után az érdeklődők megnézhették az épületet belülről is.
Néhány évvel ezelőtt merült fel az a községben, hogy új bölcsődét kellene építeni, mert megnövekedett a gyermeklétszám, amit a mini bölcsőde már nem bírt el. A tervek elkészítése után megkezdődött a kivitelezés, amit határidőre sikerült befejezni. A kétszintes épület tetőterében irodát, gondozói szobát, tárgyalót, raktár alakítottak ki, míg a földszint teljes mértékben a bölcsőde működését szolgálja. A két szint hasznos területe 438 négyzetméter. Sajnálatos módon az építőanyag árak a tervezés óta emelkedtek, ami tizennégy millió forint többlet költséget jelentett, és amit az önkormányzatnak kellett előteremteni. A mini bölcsődében dolgozók természetesen átkerültek az új bölcsődébe, de rajtuk kívül még bővíteni kellett a személyi állományt. A bölcsőde önálló intézményként működik, két csoporttal, a Mazsolával és a Zümivel. Mind a kettőben tizennégy, tizennégy gyermeket tudnak fogadni. A Mazsola csoportba tíz hónapostól kétéves korig, a Zümibe pedig kétévestől hároméves koráig járhatnak a szentkirályi gyerekek. Jelenleg a beszoktatás folyik, de úgy tűnik, hogy van annyi kisgyerek a településen, hogy fel tudják tölteni a csoportokat.