1. 2024.12.04. szerda, Barbara, Borbála
  2. |
  3. 4 °C
  4. |

Első osztályú csapat ellen játszott a Tiszakécske

Újabb elsőosztályú csapat volt az ellenfele a Tiszakécskei LC NB. II-es gárdájának. A Tisza-parti kisváros csapata a Mezőkövesd otthonában vívott kétszer hatvan perces mérkőzést. Mind a két vezetőedző sort cserélt az egy óra játék után.

Nem választott könnyű ellenfelet Nagy Sándor vezetőedző a felkészülési mérkőzések során, mert két NB. I-es csapattal is találkoztak. Először a Debrecen, most szombaton pedig a Mezőkövesd volt az ellenfelük. A két találkozó között a Monor volt a Tisza-partiak ellenfele. – Annak ellenére, hogy az első hatvan percben négy gólt kaptunk, jól játszottunk, voltak szép dolgaink, nyilatkozta Nagy Sándor a tiszakécskeiek vezetőedzője. – Az bosszant, hogy négy gólt kaptunk, kettőt a mi szögletünkből megkontrázva, egyet pontrúgásból egyet pedig úgy, hogy megbontották a szélünket. Tanultunk belőle, ki fogjuk majd elemezni. Kicsit túlzottnak tartom a 4–0-at, de ettől eltekintve szeretem az ilyen mérkőzéseket, mert kijönnek a hibák, és az, hogy hol kell javítani a játékunkon. Tartalmas meccs volt, lehetett azt látni, hol kell még fejlődnünk, de voltak nagyon szép dolgaink is. Ilyen volt például az, hogy jól építkeztünk hátulról, a befejezésig is eljutottunk, több lehetőségünk is volt, de sajnos az utolsó passzokban hibáztunk, vagy nem találtuk el a kaput. Az első hatvan perc így telt el. A második játékrész egészen más volt. Ott már szervezettebbek voltunk a védekezésben, az ellenfelünk nem igazán tudott fogást találni rajtunk. Egy jó meccs bontakozott ki, és nekünk is meg voltak a lehetőségeink. Mikor feljebb toltuk a védekezésünket meg tudtuk a Mezőkövesdet zavarni a labda kihozatalban és akadtak lehetőségeink is, és sajnos Pongrácz révén büntetőt is hibáztunk. Tanulságos volt mind a kétszer hatvan perc. Ezért is akartunk első osztályú csapatokkal játszani, hogy még jobban élesedjen ki, hogy hol is vannak komolyabb hibáink. Az NB. I-ben gyorsabb a játék, és egy-két érintőt használnak. Azt jó volt látni, hogy a mind a két játékrészben, de főleg a másodikban, fel is vettük velük a küzdelmet. Az azért látszott, hogy ők előrébb tartanak a felkészülésben, hamarabb befejezték a bajnokságot, és hamarabb kezdték el a felkészülést is. Ők már az ötödik hétben járnak, mi meg még csak a harmadikban. Még egyszer mondom, hogy nagyon jó volt ez a kétszer hatvan perc, mert mindenki egyforma terhelést kapott. Kimondottan örülök neki.

Nagy Sándor hozzátette még, érzi azt, hogy nem annyira gólerős a csapat. A három előkészületi mérkőzésen két gólt rúgtak, egyet a Debrecennek, egyet pedig a Monornak. A Mezőkövesdnek is rúghattak volna, ha bemegy a tizenegyes, és persze a lehetőségeik is meg voltak, csak nem tudtak vele élni. Így van hiányérzete, hogy nem voltak annyira hatékonyak. De ha gyengébb csapatokat választottak volna, akkor lehet, hogy más lett volna a helyzet, és több gól van a csapat mögött, a hibák pedig lehet, hogy nem jöttek volna ki.

A csapat vasárnap indul Szlovéniába edzőtáborba, ahol kedden délután már edzőmérkőzést játszanak egy szintén másodosztályú csapat ellen. A keretből mindenki ott lesz, sőt csatlakozik hozzájuk a 19 éves Kovács Barnabás, aki a Zalaegerszeg játékosa. Csütörtökön és szombaton is edzőmérkőzés vár majd a fiúkra, és a szombati találkozó után indulnak is haza.

Mezőkövesd Zsóry FC–Tiszakécskei LC 4–0

Mezőkövesd, Zsóry-edzőcentrum, 100 néző. Vezette: Nagy R.

Mezőkövesd: Antal B. – Farkas D., Pillár, Szépe, Vajda S., Karnyicki, Madarász Cseri, Jurina, Drazsics, Nagy D. Vezetőedző: Pintér Attila

Tiszakécske: Holczer – Vachtler, Kiprich, Farkas A., Lovas Zs., Erdei, Albert, Simon, Lovas A., Galacs, Beliczky. Vezetőedző: Nagy Sándor

Gólszerző: Farkas D. (18.), Madarász (25.), Drazsics (39., 55.)

Mezőkövesd Zsóry FC–Tiszakécskei LC 0–0)

Mezőkövesd: Bősz – Vági, Kocsis, Katanec, Vadnai, Cseke, Chrien, Besirovic, Vojtus, Derekas, Vutov.

Tiszakécske: Tajti – Oláh, Végső, Csáki, Farkas N., Pongrácz, Horváth A.., Gyurján, Benke, Pál, Zádori.