Az NB III-as labdarúgó bajnokság Kelti csoportjának utolsó előtti fordulójában Sényőre látogatott a Tiszakécskei LC. A mérkőzésnek az volt a tétje, hogy sikerül-e nyernie a Tisza-parti csapatnak.
Hamar megszerezte a vezetést a Tiszakécske. A 12. percben a Albert Kalmárhoz passzolt a tizenhatoson belül, a csatár tovább akart menni, de a kapujából kifutó Gazsi elütötte, amiért a játékvezető a tizenegyes pontra mutatott. Az ítélet végrehajtó maga a sértett volt, és a bal felső sarokba bombázott 0:1. A 29. percben szép jelenet játszódott le. Kiprich, saját tizenhatosánál megszerezte a labdát, vezette húsz métert, majd indította Pongráczot, aki a kifutó Gazsi felett a kapuba emelte a labdát 0:2. A 66. percben Oláh a pálya közepéről végzett el szabadrúgást, egy védő kifejelte a labdát, pontosan Galacshoz, aki egy csel után beadott, Kalmárnak csak be kellett pöccinteni a játékszert 0:3. Ezután gyorsan követték egymást az események. A 68. percben egy gyors kontra támadás után Kapacina Kevin szépített 1:3. Két perccel később Hadházi egy szabálytalanság után reklamált a játékvezetőnél, amiért sárga lapot kapott. Mivel volt már neki egy, a második után a pirosat is megkapta. A szabadrúgást a tizenhatoson belülre rúgták a sényőiek, ahol Kapacina Kevin kapásból, a tehetetlen Baráth mellett a bal alsó sarokba lőtt 2:3. A hátralévő időben a hazaiak mindent megpróbáltak annak érdekében, hogy egalizálják az eredményt, de a tiszakécskeiek már nem engedték ki a kezükből a mérkőzést.
– Jó mérkőzést vívtunk, amit akartunk, hogy megnyerjük a találkozót, sikerült teljesíteni, nyilatkozta a találkozó után Nagy Sándor. Sajnos 0–3 után volt egy kis rövidzárlat, de ezért nem tudom elmarasztalni a fiúkat. A három gól mellett még rúgtunk két kapufát is, igaz, a sényőieknek is voltak helyzeteik. Külön öröm, hogy Kalmár Feri két gólt rúgott, így közel áll ahhoz, hogy ő legyen a gólkirály, mert ez a másik célunk.
Sényő-Carnifex FC-Tiszakécskei LC 2:3 (2:0)
Sényő, vezette: Edélyi Bence (Pogonyi Ferenc, Ancsin Zoltán).
Sényő: Gazsi – Bodó, Hadházi, Fenyőfalvi (Fabu 46.), Kapacina K., Boros (Barcsay 76.), Farkas M., Lizák, Schmidt (Klepács 46.), Kapacina V., Orosz. Vezetőedző: Fiumei Viktor és Imrő László
Tiszakécske: Baráth – Oláh, Horváth Adrián (Horváth Attila 46.), Kalmár (Zádori 76.), Albert (Pál 61.), Ternován, Pongrácz (Zvara 61.), Farkas N., Kiprich, Gyurján (Galacs 64.), Fülöp. Vezetőedző: Nagy Sándor
Gól: Kapacina K. 68., 71., illetve Kalmár 13., 66., Pongrácz 29. Sárga lap: Klepács 79., Fabu 91., illetve Kalmár 36., Horváth Attila 48., Fülöp 54., Farkas 80. Kiállítva: Hadházi 70.