Az NB. III-as labdarúgó bajnokság Keleti csoportjában vasárnap a huszonnegyedik fordulót bonyolították le. Az élen álló Tiszakécskei LC csapata Jászberénybe utazott.
Igazi rangadónak ígérkezett a találkozó, hiszen az első és a második helyezett találkozott egymással. A vendégeket nem csak az első két idei mérkőzésen elhullajtott öt pont, de az őszi Jászberény ellen, hazai pályán, elszenvedett 1–2-es eredmény visszavágása is fűtötte. Már a találkozó elején Szöllősi hatalmas, 25 méterről leadott felső sarkos bombája, a hazaiakat juttatta előnyhöz 1–0. Ezt követően változatos játék alakult ki, de egyik fél sem tudott gólt produkálni. A második játékrészben nagy lendülettel kezdett a Tiszakécske, sorra vezették támadásaikat, míg a hazaiak kontra támadásokból veszélyeztettek. A 60. percben Simon szabálytalankodott a tizenhatoson belül Süttővel, amiért a játékvezető büntetőt ítélt. Süttő tizenegyesét Molnár hatalmas bravúrral kivédte. Ez jól hatott a tiszakécskeiek játékára, mert erőteljesebben támadtak. Egy ilyen támadás után Kalmár ugrott ki középen, kicsit jobbra kisodródott, ezzel kicselezte a kapust is, és nehéz szögből a kapuba lőtt 1–1. Mindössze három perc volt a rendes játékidőből amikor Kalmár, Galacs összjáték után az utóbbi is betalált a jászberényi kapuba 1–2.
Jászberényi FC–Tiszakécskei LC 1–2 (1–0)
Jászberény, zárt kapuk mögött, vezette: Kátai Gábor (Szabó Dániel, Schweighardt Dániel).
Jászberény: Bonica – Deli, Szöllősi, Aranyosi, Süttő, Papp, Pálinkás, Palcsó (Micskó 70.), Nagy M. (Nagy Sz. 68.), Lőrincz, Lukács. Vezetőedző: Németh Gyula
Tiszakécske: Molnár – István (Kiprich 79.), Oláh, Csáki, Kalmár, Albert, Horváth Attila, Pongrácz (Galacs 68.), Simon, Gyurján (Pál 63.), Fülöp. Vezetőedző: Nagy Sándor
Gól: Szöllősi 8., illetve Kalmár 72. Galacs 87. Sárga lap: Aranyos 42., Lőrincz 72., illetve Simon 59.
– Egy igazi rangadó volt. Egy nagy kő esett le a csapat szívéről, mivel kicsit beragadtunk és úgy érkeztünk erre a találkozóra, értékelte a mérkőzést Nagy Sándor. – A mérkőzésnek több fordulópontja is volt. Csak mi vagyunk ilyen szerencsétlenek, hogy az ellenfelünk a 8. percben egy bombagólt lő. Az első félidőben sokat mentünk, sokat tettünk annak érdekében, hogy gólt szerezzünk, sajnos a helyzeteinket nem tudtuk berúgni, a görcsösség még bennünk volt. A második játékrészt jól kezdtük, mi domináltunk, butaságból kaptunk egy büntetőt, szerencsére az kimaradt. Ez is fordulópont volt, mert ha akkor 2–0 lett volna az eredmény, akkor legrosszabb esetben is döntetlent tudtunk volna kihozni. Szerencsére ez csak a ha kategória. A csapat ma bebizonyította, hogy van szíve, tud küzdeni és jól is tud futballozni. Az, hogy nagy nyomás van rajtuk, megértem, de azért játszanak a Tiszakécskében, mert nekik ezt a nyomást kell bírni, mert az NB. III Keleti csoportjában mi vagyunk a favorit csapat. Mindenki minket akar megverni. A játékosoknak ezt el kell tudni viselni. Most ez kijött, ami lökést adhat a következő hetekre. Remélem, hogy a görcsösség ezzel lement a fiúkról. Nagyon kellett ez a győzelem, főleg a Jászberény ellen, mivel az első és a második helyezett játszott egymás ellen. Ezen felül egy kis vigasz az, hogy otthon nálunk ők ünnepeltek, most pedig mi. Remélem ez a győzelem ad egy jó lökést. Le a kalappal mindenki előtt. Most összeálltunk és megint egy csapat lettünk. Azt látom, ha kell, akkor a fiúk csúsznak, másznak a pályán, és mindent megtesznek a győzelemért. Ebből lehet építkezni.