Eddig az alpári réten legeltek a szürkemarhák, de ott már elfogyott az ennivaló, ezért máshol kellett legelőt találni számukra.
Mintegy négyszáz szürkemarhát hajtottak az ünnep alkalmával egyik legelőről, a másikra. Amint azt Földvári László tulajdonos elmondta, azért volt szükség a hajtásra, mert az alpári réten már nem volt annyi legelő, amivel a télig ki tudták volna húzni az állatok, ezért hajtották át Kungyalura. December elején vissza fogják majd hajtani a Tiszaalpár határában lévő téli szállásukra.
Ezúttal mindössze hat hajtó felügyelt az állatokra, de velük tartott még öt kutya és négy kecske is. Ahhoz, hogy az állatok elérjék az új legelőt, harmincöt kilométert kellett megtenniük. Tiszaugnál viszont át kellett menniük a hídon, ami mindig látványos. Természetesen erre az időre a rendőrök lezárták a hidat a forgalom elől. Megremegett a híd, amikor az állatok végig mentek rajta. Borjak ezúttal nem voltak köztük, azokat eladta a gazda. A vemhes tehenek decembertől ellenek majd, így a tavaszi kihajtáskor már az anyjukkal tudnak menni a legelőre.