1. 2024.12.04. szerda, Barbara, Borbála
  2. |
  3. 4 °C
  4. |

Először nyert a Békéscsaba a Tiszakécske ellen

Az első tavaszi fordulót vasárnap játszották a Merkantil Bank Liga NB. II-es labdarúgó bajnokságban. Az előrehozott mérkőzésen a Duna Aszfalt Tiszakécske LC a Békéscsabát 1912 Előre csapatát fogadta. A vendégeknek először sikerült a házigazdát legyőzni.

 

A találkozó előtt Nyilas Elek sportigazgató köszöntötte Kocsis Gábort, aki száz mérkőzést játszott már a klub színeiben, és egy 100-as feliratú mezt ajándékozott neki. Az elmúlt bajnokságban még Tiszakécskén játszó Gréczi Márton ezúttal a Békéscsabában volt kezdőember, és a testvére Gábor ellen lépett pályára. A mérkőzés durvaságokkal kezdődött, a játékvezetőnek hamar ki kellett osztani egy-egy sárga lapot. Sajnos a köd miatt csak nehezen lehetett látni, ami zavarhatta a játékosokat, főleg a kapusokat. A mérkőzés szinte egész ideje alatt egyenlő felek mérkőztek egymással. A gól egy remek lövés után született, amit Varga Ádám ki tudott még oldalra tolni, de pont egy vendégjátékos elé, onnan Szalaihoz került a labda, aki hatalmas gólt lőtt 0–1. A hátralévő időben a tiszakécskeiek mindent megpróbáltak annak érdekében, hogy egyenlítsenek, de ez nem sikerült. A békéscsabai győzelem azt jelentette, hogy először tudták a Tiszakécskét legyőzni.

Még egy tavaszról előrehozott mérkőzés van hátra ebben az évben. Vasárnap, december 15-én Ajkára utazik a csapat. Az is nagyon fontos találkozó lesz. A Tiszakécskének győznie kell ahhoz, hogy elkerülje a kiesést jelentő veszélyes zónát.

Duna Aszfalt Tiszakécske LC–Békéscsaba 1912 Előre 0–1 (0–0)

Tiszakécske, Városi Sportcentrum, 300 néző. Vezette: Szigetvári Márk (Varga Gábor, Máyer Gábor)

Tiszakécske: Varga Á. – Erdélyi, Kardos, Preklet, Ludánszki, Fabio (Kirchner 74.) – Gréczi G., Horváth A., Szuhodovszki (Tímár 87.), Tölgyesi – Puskás (Batizi-Pócsi 68.). Megbízott edző: Virágh Ferenc

Békéscsaba: Rybánszky – Szalai, Farkas M., Nagy S., Mészáros M. – Király P., Hursán (Babinyecz 36.), Kovács Á., Máris (Burai 71.) – Gréczi M., Pantovic (Polényi 85.). Vezetőedző: Schindler Szabolcs

Gólszerző: Szalai (0–1) 69.

Virágh Ferenc: Csalódott vagyok, mert úgy gondolom, hogy nem érdemeltünk vereséget. A Békéscsaba túlélésre játszott, a második félidőben komoly helyzeteink voltak, és ha abból gólt érünk el, akkor lehet, hogy a mérkőzés másképpen alakul. Persze, ha nem tudunk gólt lőni, akkor nem tudunk nyerni sem.

Schindler Szabolcs: Tudtam, hogy kívülről nézve nagyon csúnya meccs lesz. Célfutballt játszottunk, ami úgy gondolom, hogy megvalósult. Egy erős Tiszakécskét vertünk meg, akik nagyon felkészültek belőlünk, jól játszottak, sok párharcot megnyertek. A játékosaimat is meg kell dicsérnem, mert felvették a kesztyűt, és betartották a taktikai utasításokat. Nem érdemtelenül nyertünk.