A Bács-Kiskun Megyei Területi Választási Bizottság, szeptember 10-én napirendjére tűzte és elvégezte a bejelentett megyei és területi nemzetiségi listák sorsolását. A sorsolás eredménye határozza meg azt, hogy az egyes jelölő szervezetek listái milyen sorrendben szerepelnek majd a szavazólapokon.
Ennek eredményeként a megyei listás szavazólapon a sorrend a következő:
1. Jobbik Magyarországért Mozgalom,
2. Momentum Mozgalom,
3. FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség - Keresztény Demokrata Néppárt,
4. Magyar Szocialista Párt,
5. Demokratikus Koalíció,
6. Mi Hazánk Mozgalom.
A területi nemzetiségi listák sorrendje a következőképp alakul:
1. Nemzeti Roma Összefogás,
2. Cigány Önkormányzatok és Roma Civil Szervezetek Érdekvédelmi Egyesülete,
3. Fiatal Romák Országos Szövetsége,
4. A Magyarországi Cigányközösség Fóruma,
5. "Lungo Drom" Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség.
A kisorsolt sorrend az elkövetkező napokban a függőben lévő döntések fényében változhat, ugyanis ha egy, a sorsoláson részt vett lista kiesik, akkor a mögötte lévő listák előbbre kerülhetnek.