1. 2024.10.08. kedd, Koppány
  2. |
  3. 21 °C
  4. |

Furcsa jelenséget rögzített a vadkamera

Senki sem tudott még magyarázatot adni arra, hogy mi történt július 19-én a reggeli órákban a Tiszaalpár külterületén. Ami tény, egy vadkamera mindent rögzített.

Kiss Lajos évtizedek óta vadász, a helyi társaság elnöke, és hosszú ideje használ vadkamerát, hogy tudja, mikor, milyen időpontban mozognak a vadak a felállított lese körül. A kamera képeit negyvennyolc órán belül meg szokta nézni. Ugyan így tette 2019. július 19-én is. Amit látott, arra viszont nem talál magyarázatot. A vadkamera egy óra huszonnégy perc alatt tizenkét felvételt készített, de csak négyen látható egy őz. Tudni kell azt, hogy a kamera csak akkor lép működésbe, ha mozgást észlel, akkor öt-hét percenként készít egy-egy felvételt. A kamera az első képet öt óra negyven perckor készítette. A felvételen az látszik, hogy a szóró mögött lévő erdő tetején félkörben éles fény jelenik meg. Olyan erős, mint ha a Nap sütne, de az nem lehetett, mert a fény az erdő előtt volt. Ekkor plusz nyolc fok volt a levegő hőmérséklete. A következő kép hét perccel későbbi. Ekkor már kicsit feljebb csúszik az erős fény, a következő képeken pedig lila színű kontúr jelenik meg, sőt a földön két erős, egymás mellett lévő fénypont is látható. Olyan, mintha a lila csóvából jönne ki. Ahogy múlik az idő, a fenti erős fény egyre kisebb lesz, a lila kontúr pedig függőlegessé válik, és furcsa alakzatot mutat. Természetesen ezt is rögzíti a kamera. Az utolsó képet hét óra négy perckor lőtte el a kamera. Ekkor a levegő hőmérséklete már huszonkilenc fokra emelkedett meg.

Kiss Lajos megmutatta a felvételeket néhány vadásztársának, de a jelenségre nem tudtak magyarázatot találni. Több kérdés is felmerült bennük. Ez első az, hogy honnan jöhetett az erdő tetején az erős fénysugár? A lila kontúr hogyan alakult ki, és a földön lévő szintén erős kis fény miből adódott? Arra sem találtak magyarázatot, hogy kevesebb, mint másfél óra alatt hogyan emelkedhetett meg a levegő hőmérséklete huszonegy fokkal? És még egy rejtelmes kérdés: mire exponált a kamera, mert mozgást nem lehetett látni, az őz helyzet változtatásán kívül, a felvételeken. Lehettek-e földön kívüliek, vagy más megmagyarázhatatlan jelenség történt? A laikus emberek számára ezek érthetetlenek. Persze lehet, hogy van olyan szakember, aki tudja erre a választ. Kiss Lajos nekünk is megmutatta az összes felvételt, de nem akarja kiadni ismeretleneknek. Vár, hátha valaki meg tudja fejteni a rejtélyt.