Bejutott a diákolimpia országos döntőjébe a szentkirályi negyedik korcsoportos leány labdarúgó csapat, miután megnyerték a megyei döntőt.
A Simának mondható az az út, amivel a szentkirályi lányok eljutottak az országos döntőig. Először a kecskeméti városi döntőn kellett bizonyítaniuk. Ott a piarista iskolát 6–0-ra, a kecskeméti belvárosi iskolák együttesét 3–1-re, Kerekegyháza csapatát pedig 4–2-re győzték le, és ezzel kvalifikálták magukat a megyei döntőre, amit Kiskunhalason rendeztek. A megyei döntő nagyon kiélezett, izgalmas és fordulatokban gazdag mérkőzéseket hozott, ahol magabiztos és helyenként egészen szép játékkal sikerült veretlenül végezniük az első helyen. Ott is három mérkőzést kellet játszaniuk. A kiskunhalasi Szilády iskola csapatát 2–1-re a kiskőrösi evangélikus iskolát 2–0-ra, a madarasiakat pedig 3–2-re verték meg. A siker értékét növeli, hogy a megyei diákolimpiát „kis iskolaként” (130 gyermek jár az iskolába) sikerült megnyerniük. – A település sporttörténetében még soha sem fordult elő, hogy bármelyik „kiemelt” labdajátékban a diákolimpia országos döntőjébe jutott volna csapatunk. A döntőt június 21-24 között rendezik Mátraházán, ahol az ország húsz korosztályos legjobb leány csapata fog versengeni egymással. Célunk, a legjobb nyolc csapatba kerülés – mondta Baukó Ferenc testnevelő tanár. A csapat felkészítői, edzői: Szutor Sándor, Ádámné Csordás Judit és Baukó Ferenc.
A képen balról jobbra, álló sor: Gulyás Bíborka, Vörös Renáta, Szivás Luca, Varga Nelli, Gyenes Barbara, Baukó Ferenc testnevelő tanár, Trencsényi Noémi, Kovács Janka, Kókai Szabó Gréta, Varga Zsuzsanna. Elől Tóth Roxán, Szente Varga Edit, Bimbó Petra. Betegség miatt nincs a képen: Zetkó Szabina.