1. 2024.12.04. szerda, Barbara, Borbála
  2. |
  3. 4 °C
  4. |

Bolondballagással búcsúztak az iskolától

A nyárlőrinci általános iskolában hosszú évek óta hagyomány, hogy a nyolcadikosok az utolsó tanítási napon bolondballagással köszönnek el alsóbb éves társaiktól.

 

Ahogy a középiskolásoknál szokás, a végzősök végigjárták a tantermeket, de az ünnepélyes dalok helyett kedvenc rajzfilm slágereiket énekelték, virágcsokor helyett rúzst szorongattak kezükben. Így aztán diákoknak, tanároknak, de még az érdeklődő szülőknek is bőven jutott a rúzsos pusziból. A vonulást egy vidám, táncos műsor követte. A történet szerint az osztálykirándulásukról ismeretlen tettesek elrabolták osztályfőnöküket, Ildi nénit. Ők pedig repülőre szálltak, hogy kinyomozzák, a tettesek vajon a világ mely szögletében rejtették el kedves tanárukat. Az utazás során a nyolcadikosoknak különféle próbákat kellett kiállniuk. Először Lengyelországba repültek, ahol egy rókát üldözve meg kellett fejteniük, mit mond a róka. Következő állomásuk Afrika volt, ahol törzsi táncot kellett járniuk. Amerikában egy híres baseball-játékostól kellett autogramot szerezniük. Ezt csak azzal a feltétellel kapták meg, ha a meccs előtt ők járják a lelkesítő táncot. Indiában természetesen jógáztak. Ennek hatására megvilágosodtak, és rádöbbentek, hogy nem is rabolták el osztályfőnöküket, hanem egy valóságshow részesei lettek. Mivel minden próbát sikeresen kiálltak, jutalmul Görögországba utazhattak osztálykirándulásra. Ott pedig örömükben eljárták a híres Zorba táncot. Az előadás végén aztán mindenkit bevontak egy közös táncba, hogy ezzel zárják a tanévet, és köszöntség az oly régen várt VAKÁCIÓT.

A nyolcadikosok a műsor után elbúcsúztak az önkormányzat dolgozóitól is, majd felkeresték az óvodát, ahol volt óvó néniikkel felelevenítették kis gyermemkori emlékeiket. Természetesen, ha már ott voltak, az ovisokat is megtáncoltatták. Útközben még beugrottak a környező üzletekbe is, ahol a 8 év alatt annyi pénzt elköltöttek tízóraira, üdítőre, édességre, és a felnőttek számára teljesen feleslegesnek tűnő apró játékszerekre.