1. 2024.12.05. csütörtök, Vilma
  2. |
  3. 4 °C
  4. |

Fácánvadászat közben esett el a róka

Január elsejétől az apróvadak közül nyúlra már nem lehet vadászni. Fácánkakasra azonban még február végéig, és természetesen dúvadakra is lehet lőni.

 

A lakiteleki vadászok január első szombatján kihasználták a lehetőséget és a hideg ellenére is vadászatot hirdettek. Igaz a közösség tagjai közül csak heten gondolták úgy, hogy fegyvert emelnek a fácánkakasokra. A vadászháznál (volt kapásfalui iskola) gyülekeztek, amelyet az önkormányzattól vásárolt meg a társaság. A vadászokat Vakulya Ottó vadászmester hiányában Mészáros István hivatásos vadász köszöntötte és elmondta, hogy ezen a napon fácánkakasra és dúvadra lehet lőni. Mivel a fácán szereti a bozótos részeket, ezért főleg azokat a területeket keresték fel. Néhány hajtásnál bebizonyosodott, hogy jó lett volna több puskás ember, mert a kakasok ki tudtak repülni. A vadászok munkáját segítette három kutya is, akik nagyon jó szolgálatot tettek. Olyan sűrű helyekre is bementek, ahová az emberek nem tudtak volna bejutni. Kihajtották a madarakat, de nem csak a kakasokat, hanem a tyúkokat is. Az utóbbira természetesen nem dördült el egyetlen puska sem. A vadászat alatt alig lehetett nyulakat látni. Mindössze néhánnyal találkoztak. Őz viszont annál több volt. A Nagyrétben egy-egy helyen húsz-harmincat is számoltak.

A Nagyrétben egy róka is puskavégre került. Szintén egy bozontos részen lett rá figyelmes Cseh István. Nem szólt, csak integetett vadásztársainak, hogy jöjjenek közelebb, ne hogy elmeneküljön. Ő ugyanis nem tudott rálőni. Kiss Tamás volt az, aki odament és elejtette a rókát. Az elmúlt vadászatok alkalmával is több ravaszdit lőttek, Akadt olyan nap is, amikor négyet. A fácánkakasokkal együtt a róka is terítékre került. A vadászok gratuláltak Kiss Tamásnak.