A házi rétes készítés fortélyaival ismerkedtek a szentkirályi asszonyok. Tanítómesterük a 82 éves Kökény Józsefné Erzsike néni volt.
Na, azt sem tudtam, hogy a mákba almát kell tenni, hogy ne legyen száraz, mondta az egyik fiatalasszony azon az összejövetelen, amit azért tartottak a művelődési házban, hogy megismerjék a rétes készítés fogásait. A tanítómester a 82 éves Kökény Józsefné volt. Erzsike néni két évvel korábban még lakodalmakban, családi rendezvényeken készített sütött, főzött, most azonban a megromlott egészségi állapota miatt már nem vállal ilyen nagy feladatokat. Arra viszont vállalkozott, hogy megtanítja a nálánál harminc-ötven évvel fiatalabb asszonyokat rétes készítésére. Amióta ugyanis a boltban lehet réteslapokat kapni, nagyon kevesen vannak olyanok, akik a hagyományos módon készítik el a finom süteményt. Gergely Attiláné szervezte meg nőtársainak a tanulást. Az alapanyagot az önkormányzat biztosította, tölteléket (mákot, diót, almát, túrót, meggyet, mazsolát) az asszonyok hozták magukkal.
A rétes készítésnek a legnehezebb része a tészta nyújtása. Csak kézfejjel lehet húzni, hogy ne szakadjon ki. Ennek ellenére a gyakorló asszonyoknak több esetben is lyuk keletkezett a tésztán. Egyikük meg is jegyezte, hogy Erzsike néni mindig olyan tésztát választ magának, ami nem lyukad ki. Ahhoz persze, nagyon sok gyakorlás szüksége, hogy a tészta ne legyen lyukas. Amikor megszáradt a kinyújtott tészta, akkor lehet beletenni a tölteléket. Ez már sokkal könnyebb feladat. A tepsibe tett rudakat kemencében sütötték ki. Erzsike néni jónak ítélte meg a „végterméket”, bár mint mondta a tésztát jobban szét lehetett volna húzni. Elhangzott az is, hogy a közös rétes készítés közösségépítő adventi előkészület volt, és örült mindenki, hogy újabb ismeretekkel lett gazdagabb.