A Szivárvány Óvoda és Bölcsőde Lakiteleki Tagintézményébe új bölcsődei felvételi eljárást alkalmazunk.
A beiratkozás két részletben történik:
1. Az első beiratkozás 2014. 05. 22.-n 9.30.-16 óráig lesz a Kiss J. úti óvodában. Ezen a napon csak azon szülők gyermekeinek jelentkezését várjuk, akik 2014. szeptembertől december végéig szeretnék megkezdeni a beszoktatást. A felvétel eredményéről legkésőbb 2014. június 11.-ig értesítéssel leszünk.
2. A második beiratkozás 2014. október 16.-án 8-16 óráig lesz a Kiss J. úti óvodában. Ekkor azon szülők gyerekeinek beiratkozását várjuk, akik 2015. januártól augusztusig szeretnék megkezdeni a bölcsődei beszoktatást. A felvétel eredményéről 2014. október 30-ig értesítéssel leszünk.
A beiratkozáshoz hozzák magukkal a gyermek anyakönyvi kivonatát, TAJ kártyáját és a szülő/gondozó és gyermek lakcímkártyáját. A bölcsődébe a lakiteleki gyermekeken kívül felvesszük a tiszaugi, a nyárlőrinci gyermekeket is.
Azon szülők esetében, akik a megjelölt két időszakban nem jelezték gyermekük felvételi szándékát, de időközben sikerült munkába állniuk vagy egyéb indok miatt szükségük van bölcsődei ellátásra, kérhetnek soron kívüli felvételt
A felvételt nyert gyermekek, ha nem kezdik meg a megbeszélt időpontra a beszoktatást 2 hétig tartjuk fenn a helyet, utána a szülőknek újra be kell, hogy írassák a gyermeket, de már nem biztos, hogy oda tudjuk felvenni, ahová a szülő szeretné.
A bölcsődébe az a gyermek vehető fel:
• akinek szülei, nevelői, gondozói munkavégzésük,
• munkaerő piaci részvételt elősegítő programban,
• képzésben való részvételük,
• betegségük,
• vagy egyéb ok miatt napközbeni ellátásukról nem tudnak gondoskodni.
Bölcsődébe történő felvételnél indokolt előnyben részesíteni azt a gyermeket:
• akinek fejlődése érdekében állandó napközbeni ellátásra van szüksége,
• akit egyedülálló, vagy időskorú személy nevel, vagy
• akivel együtt a családjában 3 vagy több gyermeket nevelnek,
• akinek a szülője, gondozója szociális helyzete miatt nem tud gondoskodni megfelelően gyermekéről.
Szeretettel várunk minden kedves szülőt a beiratkozásra!