1. 2024.12.04. szerda, Barbara, Borbála
  2. |
  3. 4 °C
  4. |

Négyszáz állatot hajtottak át a tiszaugi hídon

Tiszaugról Bokrosig kellett hajtani a szürkemarhákat és bivalyokat szerdán. Az állatoknak a tiszaugi hídon is át kellett menni. Erre az időszakra a forgalom elől lezárták.

 

Több mint négyszáz állat indult el reggel fél kilenckor Tiszaugról, hogy lábon eljusson Bokrosra. Nagyobb részük szürkemarha tehén volt, 130 borjú, és három bika. Ezen kívül még ötvenhat bivaly, nyolc borjú és két bika. Érdekesség, hogy a bivalyok között volt négy fehér is, vagyis még borjú korukban még fehérek voltak, felnőtt korukra viszont zsemleszínűvé váltak. Földvári László, az állatok gazdája, már korábban szerette volna kihajtani a csordát a legelőre, de mostanra kapott engedély Közútkezelőtől. Az állatokat először át kellet hajtani a 44-es főúton. Erre az időre a rendőrök a forgalom elől lezárták az utat. Az állatokat felhajtották a Tisza gátjára, és úgy érkeztek volna a tiszaugi hídhoz. Időközben egy borjú elszaladt, ezért az egész csordát meg kellett állítani, sőt vissza is fordították, hogy hátha visszatalál a borjú. Sajnos nem lett meg, a keresését este hat óra után folytatták. A híd csak úgy dobogott, amikor az állatok átmentek rajta. Különösebb fennakadás nem történt, a megállított autók türelmesen vártak. Sokan ki is szálltak kocsijukból, hogy megcsodálják a csordát. A hídról lejöve a folyó mellett haladtak, amikor egy borjú megszökött, és egészen a 44-es főútig visszament. Négyen eredtek a nyomába és csak nagy nehezen tudták a rendes irányba terelni. Közben a csorda ment tovább, de egy legelős részen bevárták az elbarangolt állatot. A borjak viszonylag jól bírták a „túrát”, pedig legtöbbjük két-három hetes volt csak. Mindössze egy szürkemarha és két bivaly borjút kellett feltenni a traktor húzta utánfutóra, Igaz az egyik bivalyborjú kettő, a másik öt napos volt mindössze. Az út végén villanypásztorral védett helyre terelték őket, ahol először ittak a szürkemarhák, míg a bivalyok megfürödtek a pocsolyában. Földvári László megnyugodott, a nyári legelőre értek az állatai, ahol egészen őszig fognak tartózkodni, ami után ismét lábon fognak visszamenni a téli szállásra..