1. 2024.10.23. szerda, Köztárs. napja, Gyöngyi
  2. |
  3. 17 °C
  4. |

Szomszédvári rangadóval kezdődik a bajnokság

A Lakiteleki TE és a Nyárlőrinci LSC összecsapásával indul a labdarúgó bajnokság. Mindeközben a vármegyei másodosztályú foci finoman szólva sem aranykorát éli, mindössze hét egyesülettel.

 

2024/2025-ös szezon a Bács-Kiskun Vármegyei másodosztály észak csoportja csupán hét csapattal rajtol el hétvégén a bajnokság, hiszen a tavalyi szezonhoz képest Solt, Kiskunmajsa és Apostag se szerepel. Azonban újoncként Ladánybenei LC a frissen debütáló egyesület. Így kialakult egy történelmi létszámú bajnokság, mondhatni csekély számú vármegyei másodosztályú klubbal rendelkezik a liga. Hét egyesület között négyforduló kerül megrendezésre a szezonban. Sok szurkoló keresett meg minket az elégedettlenségükkel, elmondták, hogy ettől független továbbra is szurkolni fognak imádott csapataiknak.

 

Szombaton (augusztus 24.) 17:30 kor kezdődik a rangadó a Lakiteleki Sportpályánál. Fontos mérkőzéssel nyit mindkettő egyesület, hiszen bármelyik Lakitelek – Nyárlőrinc összecsapás kihatással lehet a csapatok formájára. Egymás szomszédjaként az egészséges rivalizálás kihagyhatatlan, főleg, ha sportról van szó. Tóth Sándor az LTE vezetőségi tagja nyilatkozta, hogy szeretnének évről-évre előre lépni, úgy játékban, mint helyezésben. Míg Bali Gábor a nyárlőrinci alakulat csapatkapitánya elmondta, hogy nincs hivatalos célkitűzés a következő szezonra sem, szerencsére Nyárlőrincen továbbra sem az eredmény az elsődleges. Megpróbálják folytatni a tavalyi jó szereplésüket, és kombinatív, támadófocit játszani. Hozzáfűzte, ha a sérülések elkerüli a csapatot, akkor a győzelmek is jönni fognak!

A bajnokságban elindult csapatok: Csólyospálos, Kerekegyházi SE, Kiskunfélegyháza II., Kunszállás SE, Ladánybenei LC, Lakiteleki TE, Nyárlőrinci LSC.

Kép forrása: Lakiteleki Torna Egylet hivatalos oldala