1. 2024.10.23. szerda, Köztárs. napja, Gyöngyi
  2. |
  3. 17 °C
  4. |

Hol lesz és hol nem lesz tűzijáték

Minden augusztus huszadikán felmerül, hogy kell-e az államalapítás ünnepén tűzijáték. Ebben a cikkben erre nem keressük a választ, hanem ismertetjük, hogy Lakiteleken és Tiszakécskén milyen programok várják az ünnepelni vágyókat. Adott esetben hol lesz, illetve hol nem lesz tűzijáték.

 

Augusztus 20. Magyarország nemzeti ünnepe és hivatalos állami ünnepe az államalapítás és az államalapító I. Szent István király emlékére, nem utolsó sorban az új kenyér ünnepe. A nap egyben a magyar katolikus egyház egyik – Magyarország fővédőszentjének tiszteletére tartott – főünnepe. A nemzeti napot 1927 óta ünnepeljük tűzijátékkal, ami mára mondhatni néphagyománnyá vált. Minden évben problémaforrás a településvezetőknek, hogy szükség van e tűzijátékra vagy nincs. Mindkettő véleménytáborban nem kevés lakos található tele érvekkel és ellenérvekkel. E cikkel megkönnyítenénk azok helyzetét, akik e tényező alapján választanának elfoglaltságot.

 
 

A Tőserdőben nem lesz tűzijáték, viszont sok más lehetőség várja a kedves érdeklődőket. Az Ökoturisztikai Központban a Szikra Kórus dalcsokrát lehet meghallgatni, majd Madari Róbert polgármester köszöntőjét, ezt követően az elmúlt egy évben született gyermekek és jubileumi házasok köszöntése, kenyérszentelés és a kenyérsütő verseny díjátadás lesz a program. A Tőserdő színpadán Veronika gyermekkoncert, Langaléta Garabonciások, Szirtes Folk Bank koncert és Szentkirályról érkezik a Jugglers of the Village tűzzsonglőröket lehet megcsodálni. Az este utolsó száma a megszokottól eltérő lesz, hiszen „A sárkányok útja csónakos felvonulás” néven Lakiteleken eddig nem látott látvány elemeket fog tartalmazni az előadás, melyet Szabados Zoltán Béla álmodott és rendez meg.

 

Tiszakécske várja a tűzijátékimádókat. Ezenfelül kettő színpadon lesznek előadások, a helyi művészeti csoportok fellépésétől egészen sztár előadókig várják az érdeklődőket, köztük Deák Bill Gyula és a HoneyBeast együttes. Kiegészítő programként interaktív játékok, Cica Mama játszótere, Tűbarátnők kézműves sátra, a Városi Könyvár foglalkoztató sátra, kirakodóvásár és légvár várja az eseményen résztvevőket a Tisza-parti Szabadidőparknál.