1. 2024.12.04. szerda, Barbara, Borbála
  2. |
  3. 4 °C
  4. |

Fagy, aszály, jégkár is érte a szőlő ültetvényeket

Nem fest jó képet a szőlő, nem sokkal a szüret megkezdése előtt. Ez derült ki a Szentkirály-Lakitelek Hegyközség terület bejárásán. Nem csak a tavaszi fagy, az aszály, de jég is sújtotta az ültetvényeket és jelentős kárt okozott bennük.

 

A hegyközség választmányi tagjai a szüret előtt minden évben terület bejárást tartanak, hogy meggyőződjenek arról, milyen az ültetvények érési állapota, beszéljenek a felvásárlási árakról és meggyőződjenek arról, milyen kár érte a szőlőt.

– Az idén is megtartotta a Szentkirály-Lakitelek Hegyközség a határbejárással egybekötött választmányi ülését, amit a hagyományoknak megfelelőn minden évben megtörténik. Ennek az a célja, hogy reális képet kapjunk, a hegyközség területein lévő várható szőlő termés mennyiségéről és minőségéről mondta László Géza alelnök. – Jelentős fagykárral néztünk szembe tavasszal, mert előrébb járt az ültetvények állapota a megszokottnál. Éppen ezért a tavaszi fagyok már a kifakadt szőlőt nagy mértékben károsították. Ezért negyven-ötven, egyes területeken pedig kilencven százalékos kár is keletkezett. Közepesen csapadékos nyarat követően hőhullámok is érték az ültetvényeket. Ezt követően jelentős jégkárral szembesültünk július 17-én, ami a hegyközség teljes területét érintette. A legnagyobb mértékű kárt a lakiteleki és a szentkirályi ültetvények szenvedték el. Helytől függően húsz és negyven százalék közötti kár tapasztalható, ami azt a problémát veti fel, hogy amennyiben csapadékosabbra fordul az időjárás, akkor a jég által sérült szemek utat nyitnak a szürkerothadásnak. Jelenleg nincs probléma, de ha eső lesz, akkor az komoly problémát jelenthet. Mivel ennyire előre jár az évjárat, jó eséllyel augusztus 5-én megkezdődik a szüret az Irsai Olivér fajtával, ami nagyjából egy hétig fog tartani. Utána a cserszegi fűszeres, majd pedig a Bianka fogja követni. Sajnos közvetlen a szüret előtt még nem látunk szőlő árat, fizetési feltételt. Reménykedünk abban, hogy minél hamarabb tisztában leszünk majd azzal, hogy mennyi lesz a szőlő ára. Azt látjuk, hogy elkerülhetetlen egy jelentős áremelés, mert a gazdák nem kis veszteséget szenvedtek. Ha nem tudnak jövedelmet realizálni, akkor ki fogják vágni az ültetvényeiket. Bízunk abban, hogy az időjárás kedvezően alakul számunkra és egy elfogadható szüretet tudhatunk majd magunk mögött hangsúlyozta László Géza.

– Az idei szüret lényegesen korábban lesz, mint az utóbbi években. Ezt már Stinner Ferenc a Tiszazugi Hegyközség elnöke mondja. – Most hétvégén már indul az Irsai Olivér kéziszedése, a borászati célú szőlő szüret pedig augusztus 5-én. Az aszály és a jégverés miatt valószínűleg egy kényszer szüret fogja követni. Óriási jégkárt is kaptak az ültetvények és mivel érés előtt van a szőlő, minimális csapadéktól, vagy harmattól is nagy súlyveszteségek várhatóak. Így vélhetően napi ár fog kialakulni, mert kiderülhet, hogy kevesebb lesz a szőlő mennyisége, mint amivel a borászok számolnak, ezért emelni fogják az áraikat. Vélhetően a hosszú tenyészidejű fajtáknál kicsúcsosodik ez az árkülönbség a kezdethez képest. Az Irsainál úgy néz ki, hogy a tavalyi árral szeretnének nyitni, ami a kompenzációs felárral együtt 186 forint volt, miközben a növényvédőszer idén is emelkedtek. A Balaton környékén már megkezdődött a szüret, ahol a tavalyi áron nyitottak. Azt ki lehet már kalkulálni, hogy az elmúlt évi szőlő mennyiséghez képest minimum harminc százalék veszteség lesz ebben az évben. Az aszálykár tünetei már látszanak a szőlőm, de azt még nem lehet tudni, hogy a hosszabb tenyészidejű fajtáknál a jégverés milyen károkat okozott. A tavaszi fagy miatt a ki nem fakadó fő rügyekből három négy héttel későbbi hajtások lettek, ami kombájnos szedésnél, ami már általános, nem enged majd egy jó minőséget, mert egybe szedi le a kombájn, aminek a borászok nem fognak majd örülni, tette hozzá. Stinner Ferenc.