1. 2024.12.03. kedd, Ferenc
  2. |
  3. 6 °C
  4. |

Döntetlent az első felkészülési meccsen a KTE ellen

Az új bajnokságra való felkészülés első edzőmérkőzését játszotta a Kecskeméti TE első osztályú csapata, az ellenfele pedig nem volt más, mint a Tiszakécskei LC NB III-as gárdája.

 

A felkészülés kezdete óta fokozott terhelést kaptak a játékosok, így a rekkenő hőség nem okozott problémát számukra. Igaz, hogy mind a két vezetőedző úgy döntött, hogy a kezdő csapat negyvenöt percet, játszik, majd a második félidőben teljes sort cserélnek és új játékosok lépnek pályára. Az már az összeállításnál kitűnt, hogy Csáki Róbert, Lovas Andor, Lovas Zsombor, Klemencz Márk, Klemencz Patrik és Papp Dominik nincs ott a tiszakécskei keretben. A három kapus viszont lehetőséget kapott, még pedig úgy, hogy Prokop 45 percet, Baráth és Winter pedig megfelezték a második játékrészt.

Az első félidő, a nagy meleg ellenére is változatos jó mérkőzést hozott. Kiegyenlített játék folyt a pályán, nem látszott meg a felek között a két osztálykülönbség. Az első igaza nagy helyzet a hazaiak előtt adódott, amikor Balázs Benjamin jobb oldali beadását Cipf fejelte közelről a kapuba, de Kersák bravúrral védett. Nem sokkal később Májer előtt adódott óriási lehetőség. Tisztán vezethette Prokopra a labdát, de kécskei hálóőr leszedte a lábáról. Az első játékrész utolsó percében jobb oldali szöglet után Takács fejelt a hálóba 1-0. A második félidőben erősebben kezdett a KTE. Több támadást vezettek, többet birtokolták a labdát, de igazi veszélyes támadást nem tudtak kialakítani. Ebben az időszakban a Tiszakécske a kontrákra épített. A 65. percben a Kecskemét szinte lemásolta a Tiszakécske gólját. Bal oldali szöglet után Szabó fejéről jutott a hálóba a labda 1-1. Bár a KTE mindent megtett annak érdekében, hogy a vezetést is megszerezze, de ez nem sikerült, így marad az 1-1-es döntetlen.

Balogh Pál: Azt gondolom, hogy nagyon jó felkészülési mérkőzést játszottunk egy erős ellenfél ellen. Évek óta nagyon jól építkezik a Kecskemét, amit bizonyított az NB I-ben. Nem volt könnyű feladatunk, hogy mindjárt egy ilyen ellenfél ellen kellett kezdeni az első felkészülési mérkőzésünket. Véleményem szerint helyt álltunk, helyenként bíztató volt a játékunk egy első osztályban szereplő csapat ellen, és sikerült nagyon szép támadásokat is vezetni. Úgy gondolom, hogy első mérkőzésen ez elfogadható.

Tiszakécskei LC-Kecskeméti TE 1-1) (1-0)

Tiszakécske: Prokop - Gelén, Lehoczky B., Valencsik, Balázs B., Géringer, Marsa, Kapronczai, Cipf, Horváth E., Takács T. Cserék: Winter, Baráth B. kapusok, Fodor, Dolott R., Grünvald, Antal G., Kryvotsiuk, Pintér, Kotroczó, Vajda, Rédling, Bvrpika M., Boldizsár M., Zámbó. Vezetőedző: Balogh Pál.

Kecskemét: Kersák -Májer, Papp, Polyák, Matheus, Kotula, Zsótér, Meskhi, Vattay, Lukács, Kovács K. Cserék: Pálffy, Szűcs, Szabó A., Belényesi, Katona, Zeke, Vágó, Nikitscher, Banó-Szabó, Kovács B., Pálinkás. Vezetőedző: Szabó István.

Gólszerző Takács 45. ill. Szabó A. 65. percben.