1. 2024.12.18. szerda, Auguszta
  2. |
  3. 8 °C
  4. |

Az egy pont nem sokat ér a Tiszakécskének

A Merkantil Bank Liga NB II-es labdarúgó bajnokság 25. fordulójában a Budafoki MTE gárdája látogatott a Tiszakécske Városi Sportcentrumba. Mind a két félnek fontos lett volna a mérkőzés, mert jelenleg a kieső helyen állnak.

 

A hazaiak számára az volt a legfontosabb kérdés, hogy ezen a mérkőzésen elkezdődik-e a tavaszi hadjárat, vagy pedig továbbra is a téli álom takarja be a játékosokat. A találkozó előtt természetesen mindenki bizakodó volt, és várta a fejleményeket. A két csapat eddig kilenc alkalommal találkozott a másodosztályban, melyből négy budafoki, három tiszakécskei győzelem született, két találkozó pedig döntetlenül végződött. Ősszel, a legutóbbi mérkőzésen a fővárosban 2-1 arányú budafoki győzelem született.

A találkozó előtt gyász szünettel emlékeztek meg a súlyos betegségben elhunyt Nagy Zsoltról, aki a Tiszakécskei LC kapusedzője volt. Helyzettel kezdte a mérkőzést a Budafok. Alig telt el egy perc, egy szabadrúgás után, Kiss Ágostonnak a jobb alsó sarokba tartó labdát kellett hárítania. A 9. percben újabb nagy helyzetet hagyott ki a Budafok. Bal oldali beadás után Csonka lába előtt elment a labda, a kaputól öt méterre. Nagy helyzet volt. Két perccel később egy szép támadás után megszerezte a vezetést a Tiszakécske. Zamostny keresztbe futott a tizenhatos előtt, majd hatalmas bombát eresztett meg, de a kapufát találta telibe, a kipattanó labdát Benczének csak a hóba kellett továbbítani 1-0. Az első játékrész utolsó percében Zsóri kiugrott a védők között, már csak Kissel állt szemben, de a kapust találta el.

A második játékrész sokkal élénkebb volt, mint az első. Alig telt el öt perc, máris egyenlített a Budafok. Fodor a tizenhatoson belül fellökte Csonkát, amiért a játékvezető tizenegyest ítélt. Az ítéletvégrehajtó Zsóri volt 1-1. Az 58. percben Szöglethez jutott a vendégcsapat, amiből Oláh fejelt a kapuba 1-2. Négy perccel később Czékus esett nagyot a tizenhatoson belül, de a játékvezető sípja néma maradt. Nem úgy a 69. percben, amikor is Benczét lökték fel a büntető területen belül, amiért szintén tizenegyes járt, és amit Zamostny értékesített 2-2. A 87. percben Takács fejese alig kerülte a jobb alsó sarkot.

Változatos jó mérkőzést vívott egymással a két csapat. Az első félidőben a Tiszakécske szerezte meg a vezetést, de a Budafoknak volt több helyzete. A második játékrészben felgyorsult a játék, ami izgalomban és gólokban is megmutatkozott. A Budafok közelebb állt a győzelemhez.

- Ki kellett volna használnunk, hogy megszereztük a vezetést. Sajnos a Budafok meg tudta fordítani a találkozót. Két olyan hibát is elkövettünk, ami ezen a szinten végzetes. Számunkra az egy pont túl sokat nem jelent. A cserék után tudtunk egyenlíteni, ez meg adta a sanszot arra, hogy a hajrában megnyerjük a meccset. Csalódott vagyok, mert szerettünk volna nyerni, de nem nagyon akar összejönni ez a győzelem, értékelte csapata teljesítményét Kis Károly.

- Egy óráig uraltuk a mérkőzést. Az első félidőben több góllal kellett volna vezetnünk, de ez nem sikerült, mert óriási ziccereket hibáztunk. A második félidőre úgy jöttünk ki, hogy meg kell fordítani a meccset. Jól fociztunk sikerült megfordítani a mérkőzést, de kaptunk egy sajnálatos tizenegyest. Jobban futballoztunk, mint a hazai csapat, de meg kellett elégednünk a döntetlennel, nyilatkozta Dajka László.

Tiszakécskei LC-Budafoki MTE 2-2 (1-0)

Tiszakécske: 300 néző, vezette: Farkas Tibor (ifj. Varga Gábor, Tőkés Róbert).

Tiszakécske: Kiss Á. - Szőr, Fodor F. (Gyurján 65.), Grünvald, Kállai, (Kovács K. 65.), Bertus, Bencze M., (Takács T. 84.), Lehoczky, Czékus (Szekér 65.), Torvund, Zamostny. Vezetőedző: Kis Károly

Budafok: Gundel-Takács – Nádori (Horváth O. 38.), Fekete M., Lorentz, Kalmár O. (Németh M. 72.), Csonka, Oláh B., Merényi, Kovács D. (Pintér 82.), Soltész, Zsóri (Elek 82.). Vezetőedző: Dajka László

Gólszerző: Bencze a 11., Zamostny 11-esből a 71., ill. Zsóri 11-esből az 50., Oláh az 58. percben.