Minden sportoló életében meghatározó tényező az, hogy milyen ingerek érik gyermek korukban. A pozitív tényezők ugyanis kihatnak későbbi pályafutásukra. Úgy tűnik, hogy a kenus Trencsényi Anna jól választott, mert eddig csak jó eredményei vannak.
Talán furcsának tűnik, hogy egy szentkirályi tinédzser vízi sportot választ, mert a kistelepülésen semmilyen álló, vagy folyó víz nincsen, ahol kenuzni lehetne. Van viszont a szomszéd városban Tiszakécskén, ahol Magyarország második legnagyobb folyója, a Tisza folyik. Ezt a lehetőséget kihasználva meg is alakították a Tiszakécskei Vízisport Klubbot, ahol gyakorlatilag a kenuzással foglalkoznak. A még csak 13 éves Trencsényi Anna ezt a lehetőséget használta ki. Bár óvodás kora óta sportolt, a futás, úszás és kézilabda után nyolcévesen (!) rátalált a kenura. A legtöbb ember ilyenkor azt mondaná, hogy jó, és akkor mi van. Az, hogy ez a fiatal sportoló azóta kilenc magyar bajnoki címet szerezett, és az elmúlt években nem csak korosztályában, hanem eggyel feljebb sem talált legyőzőre. Na ez már megsüvegelendő. De ne menjünk ennyire előre.
Trencsényi Anna nővére Noémi éppen húga kedvéért fogott lapátot, mert látta testvére fanatizmusát. Azóta neki is vannak kiváló eredményei, de maradjunk Annánál, aki a második evezése alkalmával azt a kijelentést tette, hogy „megtaláltam a sportomat”. És ha az eredményeit nézzük - amiről majd az alábbiakban is szó lesz - akkor ez a fiatal lány megjósolta a jövőjét, legalább is úgy tűnik, hogy eddig neki van igaza. Miért is mondjuk ezt? Azért, mert Anna 2021 óta, sem régiós, sem pedig magyar bajnokságon nem talált legyőzőre az országban. Ez pedig azt jelenti, hogy mind ez idáig kilencszeres magyar bajnok, pedig még nincs 14 éves.
Trencsényi Anna 2021-ben, 2022-ben és 2023-ban is megkapta „Az év legeredményesebb női kenusa” díjat az U11, U12, illetve U13-as korosztályban. 2023-ban, a Maraton Magyar Bajnokságon az egy évvel idősebbekkel indult és nem talált legyőzőre. A Gyorsasági Magyar Bajnokságon egyes és páros hajóban is az első helyet szerezte meg. 2023-ban a kenu kölyök válogatottak pontversenyét maximális ponttal nyerte meg. Ez pedig azt jelenti, hogy Anna eddigi pályafutása azt eredményezi, hogy jó sportágat választott.
A fiatal sportoló mostanra már nem tudná elképzelni az életét kenuzás nélkül, nem hagyna ki egy edzést sem. A sport mellett fontos számára a tanulás, össze is tudja egyeztetni a kettőt. Ennek köszönhetően 2023-ban elnyerte a „Magyarország jó tanulója, jó sportolója” minisztériumi elismerést. A Szentkirályért Közalapítvány díját 2021-ben, 2022-ben és 2023-ban is megkapta.
Az, hogy Trencsényi Anna néhány év alatt ilyen fejlődésen ment keresztül, az Huszár Henrik Gyula edzőnek is köszönhető, aki így értékelte sportolója eddigi teljesítményét: Tizenhárom éve vagyok edző, de eddig nem volt a kezem alatt ilyen képességű versenyző, pedig volt már Európa Bajnokom, világbajnok második helyezettem is. Anna, ha így folytatja a sporthoz való hozzáállását, és nem szól bele az egészsége a sportkarrierjébe, akkor nemsokára az olimpián fogjuk látni. Ahhoz, hogy ilyen eredményt tudjon elérni tehetség, edzés, szorgalom és akarat kell, mondta Huszár Henrik Gyula. Ennél jobbat pedig egy edző nem is mondhat tanítványáról.
Trencsényi Annára ebben az évben is nagy feladatok várnak. Májusban a Maraton Magyar Bajnokságon indul Győrben öt kilométeren. A Gyorsasági Magyar Bajnokságot Szegeden rendezik augusztus első hétvégéjén, egyesben és párosban, ahol természetesen rajthoz áll. Ezenkívül még számos versenyeken mutathatja meg tehetségét. Ebben az évben még kölyök, jövőre pedig már serdülő kategóriában fog versenyezni.
Arra a kérdésre, hogy Anna mit szeret a kenuban azt válaszolta, hogy kikapcsolom magamat. – Teljesen át tudom adni magamat annak az érzésnek, amit a kenu ad. Számomra ez az a sport, ami nekem a legjobb. Persze ez lemondásokkal is jár. Az edzés és a tanulás mellett nem sok mindenre marad időm, de rajzolni, olvasni szeretek, és természetesen enni. A kedvenc ételem a délszaki (almás, mazsolás) csirke, amit édesanyám készít.
Huszár Henrik Gyula szerint Anna osztálytársai nem nagyon tudják, hogy tanítványa szabadidejében mivel foglalkozik. Véleménye szerint, akiket nem érdekel a sport, azok nem is tudják, hogy ilyen tehetség van a környezetükben és ezt nem is tudják értékelni. Anna pedig szerény, és nem beszél erről az iskolában.
A fiatal, jelenleg hetedik osztályos tehetség, nem tudja még, hogy a középiskolát hol folytatja, azt viszont igen, hogy a hosszútávú céljai között szerepel, hogy világversenyeken képviselje Magyarországot.