Hazai pályán játszotta negyedik felkészülési mérkőzését a Tiszakécskei LC NB II-es labdarúgó csapata. Az ellenfél ezúttal nem volt más, mint az Újpest FC II gárdája.
A találkozó előtt még nem volt tiszta az, hogy milyen csapattal képviseli magát az Újpest. Az csak a megérkezésükkor derült ki, hogy valójában az NB III-as gárdájukkal játszik majd a Tiszakécskei LC.
Ezúttal a műfüves pályán rendezték meg a találkozót, ahol mind a két új szerzemény Valencsik Dávid és Sági Milán is lehetőséget kapott. Kis Károly vezetőedző a már szinte megszokott csapatot küldte az első félidőben a pályára. Korán, már a nyolcadik percben megszerezte a vezetést a Tiszakécske. Az egyik újpesti játékos kézzel ért a labdához a tizenhatoson belül, amiért a játékvezető tizenegyest ítélt. A büntetőt Takács Tamás a jobbra vetődő kapus mellett a bal sarokba lőtte 1-0. Fél óra telt el a találkozóból amikor jobb oldali beadás után Takács fejelt kapura. Az újpesti hálóőr csak kiütni tudta a labdát, pontosan Cipf Dominik elé, aki nem hibázott 2-0. Három perccel később Lehoczky Roland mintegy huszonkét méterről hatalmas bombát eresztett meg, ami a jobb felső sarokban kötött ki 3-0. Nem sokat, mindössze két percet kellett várni az újabb tiszakécskei gólra. Ekkor Kocsis Dominik adta be a labdát bal oldalról, Fodor Ferenc pedig kiemelkedve a védők közül, a jobb felső sarokba fejelt 4–0.
A szünetben cserélt Kis Károly, csak Kiss, Viczián, Valencsik, és Lehoczky maradt fenn a kezdő csapatból. Az 58. percben jobb oldali beadás után született a hazaiak újabb találata, amit Gyurján Bence szerzett 5-0. A 82. percben Bencze Márkkal szabálytalankodtak az újpesti védők a tizenhatoson belül, amiért a játékvezető a büntető pontra mutatott. A tizenegyest Zamostny Balázs a jobb alsó sarokba rúgta 6-0
- A helyzetkihasználások terén előre léptünk, aminek nagyon örülök. Azt hiszem, hogy a két csapat közötti különbség kijött ezen a találkozón. Hasznosnak ítélem meg a mérkőzést, mert az ellenfél szervezetten játszott, és ennek ellenére több helyzetet is ki tudtunk dolgozni, illetve sikerült azokat értékesíteni. Másfél hetünk van a bajnokság megkezdésig, addig van még mit javítanunk, nyilatkozta a találkozó után Kis Károly.
Tiszakécskei LC - Újpest FC II 6-0 (4-0)
Tiszakécske, műfüves edzőpálya.
1. Félidő Tiszakécske: Kiss Á. – Balázs B., Fodor, Viczián, Valencsik, Le-hoczky, Szőr, Cipf, Kocsis D., Torvund, Takács.
2.félidő: Tiszakécske: Kiss Á. - Sági, Valencsik, Viczián, Grünvald, Kryvot-siuk, Lehoczky, Bencze, Bertus, Gyurján, Zamostny.
Gólszerző: Takács 8., Cipf 30., Lehoczky 33., Fodor 35, Gyurján 58., Za-mostny 82. percben.
A legközelebbi felkészülési mérkőzését a Kaposvári Rákóczi FC NB III-as csapata ellen játssza a Tiszakécskei LC, január 27-én szombaton 13,30 óra-kor a városi sportcentrumban.