1. 2024.12.04. szerda, Barbara, Borbála
  2. |
  3. 4 °C
  4. |

Meglepetést okozott a Csólyospálos Nyárlőrincen

A vármegyei II. osztályú labdarúgó bajnokság Északi csoportjában a negyedik fordulóban a Csólyospálos Nyárlőrincre utazott, és nagy meglepetést okozva legyőzte a hazai gárdát. A találkozó előtt, három forduló után, a Nyárlőrinc első helyen állt a tabellán, míg a vendégek a nyolcadikon.

 

A hazai szurkolók könnyed győzelemben reménykedtek, de ezúttal csalódniuk kellett. Jól kezdett a Nyárlőrinc, mert már a harmadik percben Kovács Mihály közeli lövését védte Andóczi-Balog. Az ellentámadásnál Patyi lefutotta a védőket és a cipője orrával a kapu jobb oldalába gurított 0-1. A 11. percben Bali Gábor bal oldalibeadása precízen érkezett középre, de az alacsony termetű Kovács Mihály nem tudott belefejelni. A 19. percben egy előrevágott labdát Bartalos Tamás közelről Nyúl Patrik kezébe lőtt. Egyre többet támadott a Csólyospálos, aminek a 38. percben meg is lett az eredménye. Tóth Dominik vitte fel bal oldalon a labdát, és próbált befelé tartani. Balogh Károly elkérte tőle a labdát és mintegy tizennyolc méterről a jobb alsó sarokba bombázott 0-2. Válaszként Bali 16 méterről leadott lövését szögletre ütötte Andóczi-Balog. A 42. percben óriási szerencséje volt a vendégcsapatnak. Faragó a jobb oldalon futott fel, és mintegy tizennyolc méterről lőtt. A labda már átjutott Andóczi-Balogon, de Zádori ki tudta vágni a gólvonalról.

A második félidőben a csólyosiak a labda tartására törekedtek, és kontrákkal próbáltak veszélyeztetni. A 47. percben szinte megismétlődött az a jelenet, ami az első félidő végén. Ezúttal azonban Bali hámozta át magát a védőkön, lövése túljutott már a vendég hálóőrön, de egy védő ezúttal is ki tudta vágni a mezőnybe a labdát. A 65. percben Németh Norbert hatalmas bedobása a csólyosi kapuban kötött ki, de mivel senki sem ért hozzá, így nem lett belőle gól. Öt perccel később Sáfár Sándor teljesen feleslegesen felvágta a tizenhatoson belül Tóth Dominiket, amiért büntető járt. A tizenegyest Kertész Bence a jobbra vetődő Nyúl mellett középre rúgta 0-3. A hátra lévő időben a nyárlőrinciek mindent megpróbáltak tenni annak érdekében, hogy legalább a becsületgólt megszerezzék, de ez nem sikerült nekik, így az eredmény nem változott.

Ezen a találkozón a csólyospálosiak sokkal szervezettebben és taktikusabban játszottak. Ha elveszítették a labdát akkor mentek utána. Ezzel szemben a nyárlőrinciek játéka enervált volt, szinte senki sem tudott felnőni a feladathoz. A vendégek ilyen arányban is megérdemelten nyertek.

Nyárlőrinc-Csólyospálos 0-3 (0-2)

Nyárlőrinc, vezette: Hagymási Attila (Tóth István, Lihtenberger István).

Nyárlőrinc: Nyúl - Dezső M. (Medveczki 46.), Sajtos, Sáfár S., Kovács M. (Fél 78.), Malomsoki, Rimóczi (Kasza 67.), Faragó (Németh 46.), Vojtovics, Bali, Torbavecz (Túri 72.).

Csólyospálos: Andóczi-Balog - Á. Furus, Gera, Zádori, Balogh, Harkai, Marton (Menyhárt 77.), Tóth D., Bartalos, Patyi, Kertész.

Gól: Patyi 4., Balogh 38., Kertész 72.