1. 2024.12.04. szerda, Barbara, Borbála
  2. |
  3. 4 °C
  4. |

Ötven éve szervezi a szüreti felvonulásokat

Szentkirályon szombaton délután tartották a hagyományos szüreti felvonulást. Ezúttal azonban, a körforgalom építése miatt, nem mentek a fogatok az ifjúsági lakótelep felé, hanem a Tóth tanya volt az egyik állomás.

 

A fogatosokat és a táncosokat délre várták a művelődési ház udvarára, hogy ott jó fajta marhapörkölttel kínálják meg őket. Persze járt hozzá fröccs is annak, aki ihatott. Közben a csőszpárok, akik nem voltak mások, mint a Szentkirályi Tánccsoport tagjai, díszítették a fogatokat. A zenéről Vecsei Ferenc gondoskodott, aki az egyik kocsin ülve szórakoztatta zenéjével és hangjával a meneten részt vevőket és az érdeklődőket. A művelődési ház előtti téren már sokan várták azt, hogy milyen tánccal fognak majd előrukkolni a fiatalok. Nem csak az ifjúsági tánccsoportosok, hanem a kisebbek, akik csak alsó tagozatos lányok és fiúk voltak. Előtte azonban a kisbíró kihirdette, hogy mi is történik valójában ezen a jeles napon a településen.

Az első bemutató tánc után fogatokra ültek a táncosok és az érdeklődők közül is sokan, hiszen összesen huszonnyolc kocsi vonult végig a település utcáin, valamint hat lovas. Az első állomás a Tóth tanyánál volt, ahol Tóth János Tiszakécske polgármestere fogadta őket. A fiatalok ott is előadták táncukat, majd kocsikra szálltak, és indultak vissza a faluba. Ott még két helyen mutatták be a táncot a fiatalok. Este a hagyományos bálban mulathatta ki magát az, aki ezt szerette volna tenni.

A szüreti felvonulást, a fogatok meghívását, sorba állítását, és az összes ezzel járó feladatot ezúttal is László Benjamin végezte. Korábban neki is voltak lovai, és ő is hajtott, de eladta őket. Béni, ahogyan mindenki ismeri, pontosan ötven éve szervezi már ezt, de nem csak Szentkirályon, hanem a környező településeken is. Most azt mondta, hogy ez volt az utolsó, befejezi. A hozzá közelálló barátai, ismerősei ezt kétséggel fogadták. Szerintük ugyanis Béni nélkül nem lehet, és nem is lesz szüreti felvonulás, legalább is addig, míg az egészsége bírja.