A Merkantil Bank Liga NB II.-es labdarúgó bajnokság 37. fordulójából hétfő estére csak egy mérkőzés maradt, mégpedig a Békéscsaba 1912 Előre–Tiszakécskei LC összecsapás.
A hazaiak számára azért volt fontos a találkozó, mert vereség, vagy döntetlen esetén biztosan kiesnek a másodosztályból, győzelem esetén még remény van arra, hogy osztályozót játszanak. A vendégek pedig szerették volna úgy lezárni a bajnoki hajrát, hogy nincs félnivalójuk, és a hátralévő utolsó mérkőzéstől függetlenül már nem kell tartaniuk attól, hogy osztályozót játszanak. A két csapat eddig tizenegy alkalommal találkozott egymással, amiből kétszer az első, kilencszer pedig a másodosztályban. A statisztikai adatok szerint öt alkalommal sikerült a Tiszakécskének nyerni, ugyan ennyiszer döntetlen született, és csak egy alkalommal győztek a viharsarkiak. A vendégek bizakodtak abban, hogy ezt a találkozót is sikerrel abszolválják. A Békéscsaba pedig az utolsó szalmaszálban kapaszkodott.
Már az 5. percben gólt kapott a Tiszakécske, még pedig mint már annyiszor, ezúttal is pontrúgás után. Mikló jobb oldali szöglete után Bora fejjel csúsztatott a jobb alsó sarokba 1-0. A 18. percben Horváth Péter lapos, jobb alsó sarokba tartó lövését védte Halasi. A 37. percben Kiss Norbert 35 méteres szabadrúgása alig kerülte el a jobb felső sarkot. Egy perccel később Póser kezéből kiesett a labda, de a közelben lévő Csáki nem tudta a kapuba lőni a labdát. Az első játékrész utolsó percében Kiss Norbert bal oldali szabadrúgása után Zamostny fejese elment a bal alsó sarok mellett.
A második félidőt a Tiszakécske kezdte jobban, és gólt is szerzett. A 48. percben Zamosztny a jobb oldalon, a tizenhatoson belülről, laposan átlőtte a labdát, a másik oldalra, a jókor érkező Horváth Zoltán közelről a hálóba pofozta a játékszert 1-1. Az 57. percben kisebb fajta tűzijátékot rendezett a Tiszakécske a csabai kapu előtt, de végül sikerült a hazaiaknak felszabadítani. Az 58. percben Balázs Benjamin jobb oldali beadása után Bora az utolsó pillanatban tolta szögletre Zanmostny elől a labdát. A 66. percben Pongácz távoli lövését csak kiütni tudta Póser. Egy perccel később Vajda bal oldali beadását Horváth Zoltán alig fejelt mellé. A 85. percben Mikló éles lövése kerülte el a bal alsó sarkot. Egy perccel később Kiss Norbert vetődött bele egy csabai lövésbe az ötösnél. A vendégek megpróbálták tartani az eredményt, de ez nem jött össze. A 95. percben Bora ívelése felperdült Csákiról, Albert pedig fejjel a jobb alsó sarokba fejelt 2-1. Az utolsó fordulóban dől majd el, hogy a Tiszakécskének kell-e osztályozót játszani, vagy nem.
- Nem sokat aludtam az éjszaka, és nem néztem még vissza a második gólt, mondta Klausz László. – Nem tudom, hogy mi volt a probléma, vagyis az, hogy a 95. percben kaptuk a gólt. Apróságokon múlik egy-egy mérkőzés. Elmondtam, hogy mire kell vigyázni a Békéscsaba ellen. Az egyik nagy fegyverük ugyanis a nagy bedobások. Az első gólt azután kaptuk, mert utána jött a szögelt. A második gólunk is elkerülhető lett volna. Most már az utolsó mérkőzésre kell koncentrálnunk, mert azon múlik, hogy osztályozót játszunk vagy nem, tette hozzá a vezetőedző.
- Nagy küzdelem folyt a pályán, nem játszottunk jól, de ezúttal a szerencse is mellénk állt, nyilatkozta a mérkőzés után Pásztor József.
Békéscsaba 1912 Előre-Tiszakécskei LC 2-1 (1-0)
Békéscsaba, 830 néző, vezette: Kovács Imre (Kovács Gábor, Rózsa Dávid).
Békéscsaba: Póser - Horváth P. (Zádori 72.), Albert I., Bora, Mikló, Hamed (Méris 83.), Fazekas, Kitl, Futó (Illyés 83.), Puskás G., Talpalló (Marik 72.). Megbízott vezetőedző: Pásztor József
Tiszakécske: Halasi - Balázs B., Kiprich, Csáki, Máté, Vajda, Szekér (Erdei 77.), Kiss N., Pongrácz (Biben 85.), Zamostny, Horváth Z. Vezetőedző: Klausz László
Gólszerző: Bora az 5., Albert a 95., ill. Horváth Z. a 48. percben.