1. 2024.12.04. szerda, Barbara, Borbála
  2. |
  3. 4 °C
  4. |

Három mázsa feletti disznót vágtak Szentkirályon

Falu helyen, több évtizeddel ezelőtt, nem számított ritkaságnak a téli disznóvágás, sőt, szinte minden háznál volt. A mostani időkben azonban egyre kevesebben gondolják úgy, hogy nevelnek sertést. Kivételek természetesen mindig vannak.

 

A szentkirályi Vörös Józsefék saját maguk nevelnek disznót, nem is egyet, hanem többet. Most négy anyadisznó és huszonkét malacról gondoskodnak. Ezek egy részét természetesen értékesítik, de saját részre vágnak is. Ezúttal nem kisebbet, mint egy három mázsa feletti állat esett áldozatul, amit a tanyájukon neveltek. A nagy súlyú állatot, szúrás után utánfutóval vitték be a belterületi házukhoz, ahol Ivicz Gábor böllér irányítása alatt dolgozták fel. Az állat több mint két méter hosszú volt, és csak nagyon szűken fért el az utánfutón.

A házhoz szállítás után következett a perzselés, majd pedig a darabolás. Egy olyan hatalmas disznónk, mint amit a most vágtak, mindene átlagon felüli volt. A két hátsó sonkája biztosan többet nyomott harminc kilónál, de az elsők is nagyok voltak. Ezenkívül a feje, szíve, mája, tüdeje, veséje, is átlagon felüli volt. A Vörös család ezúttal olyan különleges helyzetben volt, hogy három fiatalember is segédkezett a munkálatokban. Attila a család fiú gyermeke, Gábor, a böllér fia, és Zsolt a rokon fiú. Ők több munkafolyamatból is kivették részüket, és nagyon ügyesen dolgoztak.

A feldolgozásnál természetesen külön választották a kolbásznak, hurkának, májas hurkának, való részeket, amelyek bélbe kerültek, a sajtnak való pedig a pucorba. A szalonna egy részét kisütötték, melyből zsír és töpörtő keletkezett, a másik részéből pedig fehér és abált szalonnát készítettek. A maradék és kicsit csontos húsokból pörköltnek való lett.

A falusi disznóvágások sok esetben a hagyományokra épülnek. Elengedetlen ilyenkor télen a fogópálinka, és a forralt bor, már ami az italokat illeti. Persze, ha a segédkezők sört akarnak inni, akkor az is van. Az ételek közül az első a hagymásvér, amit nem mindenki szeret, de egy finom magyaros étel, csak úgy, minta az orjaleves. Amikor bélbe töltik a hurkát és a kolbászt, akkor a család női tagjai azzal foglalatoskodnak, hogy megsüssék, de persze a hús sütés sem maradhat el, amivel megkínálják a segédkezőket. Az estebéd után még beszélgetnek a munkában részt vevők, néhány pohár ital mellett, majd mindenki hazamegy.

A szentkirályi Vörös család egy jó és fáradt napot tudhatott maga mögött vasárnap, de hosszú időre nem lesz gondjuk azzal, hogy húst, és egyéb sertés árut vásároljanak. A három mázsán felüli disznó ugyanis több hónapra biztosította számukra a belőle készült különböző ételeket.