Az idei év első vadászatát január 7-én tartotta az Alpári Tisza Vadásztársaság. A kellemes tavaszi időben fácánkakasra lőhettek a társaság tagjai, és a meghívott vadászok.
Az év első vadászata mindig különleges, mert ilyenkor nem csak eredményességet kívánnak egymásnak a vadászok, de boldog új évet is. Az Alpári Tisza Vadásztársaság olyan szerencsés helyzetben van, hogy az egyik hivatásos vadászuk Palásti Gergő tagja a Kiskun Vadászkürt Egyesületnek, így minden egyes vadászat alkalmával az ő kürt hangjával indul, és fejeződik be a vadászat.
Az ide év első vadászatán január 7-én huszonhat puska, négy hajtó és tíz kutya vett részt. A kutyáknak különleges szerepe jutott, mert nekik kellett kihajtaniuk a bokros részekből a fácánkakasokat. Ezen a napon ugyanis ezekre a madarakra lehetett lőni. A vadászat megkezdése előtt Szabó Zsolt hivatásos vadász ismertette a szabályokat, amit minden egyes alkalommal be kell tartani. Ezt követően elindultak az első területre, amit meg akartak hajtani. Mivel a fácán szeret bozótosokban lenni, ezért olyan területeket választottak, ahol megbújhat a madár. A terület végén leállók várták a lövési lehetőséget, miközben a többiek U alakot képezve haladtak előre. Nagy segítséget nyújtottak a kutyák, akik a bozótosokból felhajtották a fácánkakasokat.
Az első három hajtásban együtt volt a társaság, de a negyedikben három felé váltak, és úgy próbálták becserkészni a kakasokat. Ezúttal is nagyon sokat segítettek a kutyák, akik felhajtották a madarakat. Akadtak olyan lövések, amelyek egyből célba értek, de olyanok is, amikor nem sikerült a felrepült madarat eltalálni. Ez persze velejárója a vadászatnak.
A vadászatok elmondása szerint az utóbbi időben csökkent a nyúl a fácán, a területeken, így a fácánkakasoknál már javarészt neveltek vannak. Néhányuk szerint a nyulaknál is hasonlóan kellene eljárni. A mezőgazdasággal foglalkozók számára viszont jó hír, hogy a vaddisznó állomány is csökkent, így nem tudnak kárt tenni a kukoricásokban, és egyéb ültetvényekben.
A mostani vadászaton negyven fácánkakas szerepelt a terítéken, és mielőtt kiosztották volna Palásti Gergő kürtje szólalt meg. A kutyákkal rendelkezők kettőt, a puskások egy madarat vihettek haza. Göbölös Péter jóvoltából, aki a Nimród vadászújság szerkesztő bizottságának az elnöke, a kasokon kívül, minden vadászaton résztvevő egy idei vadászati naptárt is hazavihetett.