A 18. fordulóval folytatódott a Merkantil Bank Liga NB II.-es labdarúgó bajnokság, melyben a Békéscsabai 1912 Előre csapata látogatott a Tiszakécske LC otthonába, a városi sportcentrumba.
A találkozó a nem régen elhunyt Mészöly Kálmán emlékére gyász szünettel kezdődött. A két gárda eddig tíz alkalommal találkozott egymással, és a statisztikai számok szerint a tiszakécskeiek számára billen a mérleg. A két első osztályú találkozón döntetlen született, az NB II-ben pedig a nyolc mérkőzésből négy alkalommal a Tisza-partiak nyertek, háromszor döntetlen értek el a csapatok, egy alkalommal pedig a Vihar-sarkiak bizonyultak jobbnak.
Jól kezdte a mérkőzést a Tiszakécske, mert már a 6. percben bal oldali beadás után a védőkről kipattanó labda Horváth Zoltán elé került, aki 13 méterről kapásból lőtt a kapuba jobb alsó sarkába 1-0. A 29. percben Miklós Roland bal oldalról beadott labdáját Czékus a felső kapufára fejelte. Öt perccel később Horváth Zoltán a tizenhatoson belül Geigerhez fejelt, a középpályás közeli lövését védte Krnács. A 46. percben Farkas Norbert baloldali beadás után Geiegerhez került a labda, aki két csel után a bal alsó sarokba lőtt 2-0.
– Nagyon kevés olyan periódus volt a mérkőzésen, amit nem úgy hajtottak végre a játékosok, mint ahogyan azt megbeszéltünk. Az első és a második félidő között az volt a különbség, hogy szerkezetet és taktikai elképzelést kellett váltani. Az első játékrészben a letámadásunk jól működött, akkor nem nagyon tudtak helyzetbe kerülni a csabaiak. A második félidőben alacsonyabb gyorsabb játékosok jöttek be nálunk, visszaálltunk és szűkítettük a területet, nyilatkozta Klausz László.
– Mind a két félidőt rosszul kezdtük, mert korán kaptuk a gólokat és ez megpecsételte a sorsunkat. Eljutottunk helyzetekig, de csak kapufát találtuk el. Megérdemelten nyert a hazai csapat, annak ellenére, hogy játékban azt a szintet tudtuk, amit ők, értékelte csapata teljesítményét Brlázs István.
Tiszakécskei LC-Békéscsaba 1912 Előre 2-0 (1-0)
Tiszakécske, 200 néző, Vezette: Nagy Róbert (Márkus Tamás, Berényi Ákos).
Tiszakécske: Halasi - Balázs B., Végső, Csáki, Farkas N., Vachtler (Winkler 75.), Geiger (Gyurján 75.), Kiss N. (Lovas A. 90.), Szekér (Pongrácz a szünetben), Zamostny, Horváth Z. (Máté Zs. 75.) Vezetőedző: Klausz László
Békéscsaba: Krnács - Bora, Farkas M., Fazekas L. (Máris 65.), Puskás G. (Hodonicki 86.), Zvara (Lukács 77.), Kitl, Horváth P., Mikló, Ilyés (Yasin a szünetben), Czékus (Talpalló 77.). Vezetőedző: Brlázs István
Gólszerző: Horváth Zoltán a 6., Geiger a 46. percben.