Az idei szezont jól kezdő Csákvárhoz utazott a Tiszakécskei LC csapata, a Merkantil Bank Liga NB II.-es labdarúgó bajnokság negyedik fordulójában. A két gárda változatos mérkőzést vívott egymással, és osztozkodtak a pontokon.
A hazaiak jól kezdték a bajnokságot, mert három forduló után veretlenek voltak. A Siófok elleni meccset megnyerték, a Szombathely ellen a 93. percben, a Soroksár ellen pedig a 97-ben kapott góllal hozták döntetlenre, a két már megnyertnek látszó találkozót. A találkozó előtt Tóth Balázs vezetőedző, úgy fogalmazott, hogy szeretnék otthon tartani a három pontot, de ahhoz, hogy legyőzzék a Tiszakécskét bátrabb játékra lesz szükség. Sajnálatos módon a vendégeknél Antal Botond kisebb sérüléssel bajlódik, így helyette Halasi Pétert jelölte ki a kapuba Visinka Ede. A védelmet is alaposan átszervezte a vezetőedző, és a Diósgyőr elleni kezdőcsapathoz képest hét helyen változtatott, azt remélve, hogy jó játékkal eredményes lesz majd a csapata. Tóth Balázs is élt a változtatás lehetőségével, ő hat helyen változtatott a legutóbbi fordulóhoz képest.
Már a második percben ziccert hagyott ki a Tiszakécske. Jobb oldali szöglet után Zamostny fejesét a léc alól ütötte szögletre Aierbach. A 30. percben Gazdag a baloldalról, közel az alapvonalhoz, adta be a labdát, amire érkezett Magyar, aki közelről a kapu bal oldalába fejelt 1-0. A 37. percben Gazdag húsz méteres szabadrúgása a felső lécen csattant. Az 52. percben Vachtler ment el a baloldalon, aztán egy csel után a kapu felé fordult, megeresztett egy lövést, de a jobb felső sarokra tartó labdát védte Auerbacher. A 64. percben Zamostny bal oldali beadását Horváth Zoltán fejelte kapura, amit Auerbacher a kapufára tolt. Horváth beállásával élénkebb lett a Tiszakécske támadójátéka. A 68. percben Auerbacher újabb bravúrt hajtott végre, amikor Horváth lövését szögletre ütötte. A 79. percben Gyurján jobb oldali szabadrúgása után Kiss senkitől sem zavartatva fejelt a bal felső sarokba 1-1. A 93. percben Baracskai az alapvonal közeléből visszagurított Gazdagnak, akinek bal alsó sarokra tartó labdáját Halasi bravúrral hárította. Ez volt a mérkőzés utolsó akciója, így maradt a döntetlen.
Változatos mérkőzést vívott egymással a két csapat. Az első játékrészben a hazaiak domináltak jobban, aminek meg is lett az eredménye, mert vezettek egy góllal. A második félidőben változott a játék képe, főleg Horváth Zoltán beállásával. Veszélyes támadásokat vezetett a Tiszakécske és csak Auerbachnak köszönhették azt, hogy nem gólokkal nyert a vendégcsapat. Igaz, a találkozó utolsó percében Halasi bravúrjára is szükség volt ahhoz, hogy döntetlen legyen a találkozó.
– Azt gondolom, hogy nagyot küzdöttünk ezen a mérkőzésen, értékelte csapat teljesítményét Visinka Ede. – A hazaiak azt mondták, hogy ez egy x-es mérkőzés volt, én viszont azt mondom, hogy meg lehetett volna nyerni, mert a második félidőben nagyot mentünk. Örülünk annak, hogy a két vesztes mérkőzés után pontot tudtunk szerezni. Nem vagyok elégedetlen, az utolsó huszonöt percben teljesen átvettük a játék irányítását. Ezeket a perceket kellene kitolni hosszabb időre. Mivel most három naponként vannak a mérkőzések, ezért változtattam a kezdő tizenegyen olyan sokat, hogy más játékosok is kapjanak lehetőséget. Remélem, hogy a vasárnapi Nyíregyháza elleni találkozón is úgy fogunk majd játszani, mint a Diósgyőr és a Csákvár utolsó húsz, huszonöt percében, tette hozzá a vezetőedző.
Aqvitel FC Csákvár–Tiszakécskei LC 1-1 (1-0)
Csákvár, 300 néző, vezette: Csonka Bence (Beda Tamás, Bertalan Dávid).
Csákvár: Auerbach – Dulló (Murka 69.), Alaxai, Karacs, László N., Mészáros D. – Gazdag V., Magyar Zs. (Kártik 58.), Torvund (Baracskai 58.), Gruber (Vaskó 73.), Fejős (Tamás N. 58.). Vezetőedző: Tóth Balázs
Tiszakécske: Halasi – Balázs B., Kiprich D., Csáki (Winkler 70.), Vachtler (Kiss N. 58.), Lovas Zs. (Farkas A. 58.), Gyurján, Erdei, Szekér (Pongrácz 46.), Zamostny, Vólent (Horváth Z. 46.). Vezetőedző: Visinka Ede
Gólszerző: Magyar 30. illetve Kiss a 79. percben.