1. 2024.12.04. szerda, Barbara, Borbála
  2. |
  3. 4 °C
  4. |

Visszavágott a Tiszakécske az őszi vereségért az Ajkának

Hétközi fordulóval folytatódott a Merkantil Bank Liga NB. II-es labdarúgó bajnokság. A 31. játéknapon a Tiszakécskei LC az FC Ajkát fogadta, és ilyen arányú győzelmet még nem aratott a másodosztályban.

 

Az előző fordulóban, mind a két gárda győzött, az ajkaiak három góllal verték a Dorogot, a tiszakécskeiek pedig egy találattal a Soroksárt. A két csapat között, a találkozó előtt csak két pont volt a különbség, a hazaiak javára, éppen ezért izgalmas jó mérkőzésre lehetett számítani. A Tisza-parti kisváros gárdájának természetesen az volt a célja, hogy folytassák az idei jó sorozatot, ami azzal szerettek volna tetézni, hogy megnyerik a találkozót. Ennek teljesítése pedig már egy újabb nagy lépés afelé, hogy elkerüljék a kiesést.

Már a találkozó elején, a hatodik percben a vendégek hálójában volt a labda. Kosznovszky jobb oldali beadása után Beliczky egy csel után a bal alsó sarokba lőtt 1–0. A 12. percben sikerült egyenlíteni az Ajkának. Jobb oldali szögelt után Szarka fejesét kiütötte ugyan Holczer, de pontosan Csizmadia elé, aki három méterről a kapuba pofozta a labdát 1–1. A 23. percben Gyurján hosszú átadása után Kovács Barnabás kiszorított helyzetben a bal alsó sarokba tekert 2–1. A 31. percben ismét Kovács került helyzetbe, amikor is tíz méterről a felső kapufát találta el. A kipattanó labda Beliczky elé került, a csatár két gyönyörű cselt csinált, lőhetett volna, de kivárt, és szerelték a védők. A félidő utolsó percében Gaál közelről nagy erővel a felső lécre rúgta a labdát.

A második félidő elején kitámadott az Ajka, próbáltak szépíteni, de igazi helyzetet, csak egyet tudtak kialakítani. A 60. percben Lehoczky közeli fejesét bravúrral védte Holczer. A 73. percben eldőlt a mérkőzés. Vachtler a félpályáról indulva lefutotta védőjét és jobb oldalról 22 méterről hatalmas gólt lőtt, a jobb felső sarokba 3–1. Továbbra is a Tiszakécske támadott, és két alkalommal is Kalmár előtt adódott lehetőség, de a védők szerelni tudták. A 91. percben azonban sikerült gólt szereznie a tiszakécskeiek kedvencének. Vachtler jobb oldali beadása után Kalmár könnyedén lőtt a jobb sarokba 4–1. A Tiszakécske visszavágott az őszi 1–5-ért és ezzel a győzelmével feljött a 10. helyre.

– Nagyon örülök annak, hogy azokat a mérkőzéseket, amelyeket ősszel elveszítettünk, most sorra meg tudjuk nyerni, értékelte csapata teljesítményét Visinka Ede. – Minden elismerésem a játékosoké, hogy hétről hétre ilyen teljesítményt tudnak nyújtani. Ezen a meccsen gyönyörű gólokat rúgtunk. 2–1 állásnál le kellett volna zárnunk a mérkőzést, de nem sikerült. Tudtuk, hogy az Ajka jó csapat, magas játékosai vannak, és most is megmutatták, hogy pontrúgásból veszélyesek. Ettől függetlenül azt gondolom, hogy ezen az estén, öröm focit játszottunk. Remélem, hogy egy lépéssel közelebb kerültünk a bennmaradáshoz. Vannak még mérkőzések, készülünk a további meccsekre, tette házzá a vezetőedző.

– A hazaiak megérdemelten nyerték meg a mérkőzést véleményezte a találkozót Kis Károly. – A meccsnek voltak olyan pillanatai, amikor visszajöhettünk volna a mérkőzésbe. Nagyon rosszul kezdtünk, mert hamar gólt kaptunk, de utána rendeztük a sorainkat, és sikerült kiegyenlíteni. Ekkor úgy éreztem, hogy ebből még jó eredmény is kialakulhat. Egy óriási hibánk után azonban megint a hazaiak vezettek. Volt még lehetőségünk az egyenlítésre, mert rúgtunk egy kapufát. A második félidőben a játékunk kapura nem volt veszélyes, a hazaiak többször is lekontrázott bennünket, így vereséggel távoztunk Tiszakécskéről.

Tiszakécskei LC–FC Ajka 4–1 (2–1)

Tiszakécske, 500 néző. Vezette: Szőts Gergely (Kovács Gábor, Czeglédi Barna)

Tiszakécske: Holczer – Balázs B. Máté, Csáki, Uzoma (Farkas A. 55.) – Erdei, Kovács B. (Pongrácz 75.), Kosznovszky, Simon (Vachtler a szünetben) – Gyurján (Marsa 80.), Beliczky (Kalmár 55.). Vezetőedző: Visinka Ede

Ajka: Horváth D. – Szűcs (Murka 65.), Heffler, Tar (Stoiacovici 76.), Csemer – Csizmadia (Sejben a szünetben), Görgényi (Kenderes a szünetben), Lehoczky, Tóth G., Gaál (Berzsenyi 65.) – Szarka. Vezetőedző: Kis Károly

Gólszerző: Beliczky 6., Kovács B. 23., Vachtler 73., Kalmár 91, illetve Csizmadia 12. percben.