Már két mérkőzést lejátszottak a Merkantil Bank Liga NB. II-es labdarúgó bajnokság tavaszi fordulójából – az egyiket még az elmúlt év végén, a másikat január végén – de a Tiszakécskei LC csapatának ezeken a találkozókon nem sikerült pontot, pontokat szerezni, pedig a bennmaradáshoz nagyon fontos lenne. A csapatot azonban most is húzza az ág.
Az elmúlt hétvégi Nyíregyháza elleni találkozó után nem voltak jó passzban a tiszakécskei játékosok, de Visinka Ede és a stáb tagjai sem. Ez érthető is, hiszen 2–0 arányú vereséget szenvedtek, ráadásul Zádorit jogtalanul állították ki. Nem játszott rosszul a gárda, de a szerencse sem volt mellettük. Az elszenvedett vereség után azonban nincs sok értelme sokáig siránkozni, mert jön a következő feladat, még pedig a vasárnap 14 órakor kezdődő Békéscsaba elleni hazai találkozó. A viharsarkiak a 21. fordulóban 4–1-re győzték le, a jó erőket képviselő Dorogot. Ez pedig azt bizonyítja, hogy kemény mérkőzésre lesz kilátás február 6-án, a Városi Sportcentrumban. A békéscsabaiak ezzel a győzelmükkel elkerültek a kieső zónából, és jelenleg a 12, helyet foglalják el a tabellán. Szerencsére, a közvetlen Tiszakécske előtt lévő csapatok közül a Szolnok, a Budafok és a Soroksár is vereséget szenvedett, a III. Kerület pedig döntetlent játszott, így nem nőtt az előnyük a Tisza-parti kisváros gárdájával szemben. Ahhoz azonban, hogy a Tiszakécske megkezdje a felzárkózást, vasárnap nem elég egy pontot szerezni, meg kell nyerni a Békéscsaba elleni találkozót. A játékosok nagyon jól tudják ezt, és keményen végzik a meghatározott feladatokat. Tudják azt, hogy létfontosságú lesz ez a találkozó. Nagyon kell koncentrálni, nem szabad hibát, hibákat véteni, mert egy újabb vereség után már nem biztos, hogy sikerül nekik az, amit mindenki elvár tőlük, még pedig azt, hogy bennmaradjanak a másodosztályban.
– Nehezen tudjuk megemészteni a Nyíregyháza elleni mérkőzést, de előre nézünk, függetlenül attól, hogy jelenleg ki milyen pozícióban, van mondta Visinka Ede vezetőedző a vasárnapi találkozóval kapcsolatban. – A Békéscsaba mindig is erős csapat volt, és az most is. Nem gondolom azt, hogy véletlen volt a Dorog elleni 4–1-es győzelmük. Nagyon jó a keretük, így a magunk szempontjából nehéz mérkőzésre számítunk. Biztos vagyok abban, hogy mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy itthon tartsuk a három pontot. Nekünk minden győzelem létfontosságú, főleg úgy, hogy ha nyerünk, akkor tudnánk közelíteni az előttünk lévőkhöz.
Arra kérdésre, hogy hogyan érintette a csapatot a Zádori elleni kiállítás a vezetőedző azt mondta, hogy igazságtalannak érezte mindenki, aki ott volt, az látta, hogy jogtalan. A csapat fellebbezett az MLSZ-nél és a szövetség jóváhagyta a fellebbezést, így gyakorlatilag Zádori játszhatott volna Békéscsaba elleni találkozón, de sajnos egy hétközi edzésen megsérült.
A keretből Gyurján Bencére, Oláh Mátéra biztosan nem számíthat a vezetőedző. Eddig még nem látott napvilágot, de sajnos, Csáki Róbert is megsérült a Nyíregyháza elleni találkozón, fejbe lőtték a labdával, agyrázkódást szenvedett. Két napra a nyíregyházi kórházban fogták volna, de saját felelősségére kijött. A héten még nem edzett, de orvosi javaslatra, biztosan nem fog a Békéscsaba ellen pályára lépni. Zádori játéka még kérdéses, és nem az eltiltás, hanem a sérülése miatt. Hogy ne legyen még nehezebb a helyzete a Tiszakécskének, Farkas Norbert is összefejelt egy játékostársával az egyik edzésen, de ő remélhetőleg vasárnap már a csapat rendelkezésére tud állni. Ezzel kapcsolatban Visinka Ede, utalva egy tévé sorozatra, megjegyezte, hogy kórház a város szélén, de ennek ellenére sem adják fel és küzdeni fognak a Békéscsaba ellen a három pontért.