Lejátszotta idei első felkészülési mérkőzését a Tiszakécske megyei I. osztályú csapata. Az ellenfél a Békés megyei, szintén megyei I. osztályban játszó Szarvas gárdája volt.
Az első félidőben jól mozgott és csapatként is jól funkcionált a hazai pályán játszó Tiszakécske. Jók voltak a letámadásaik, presszionálni is tudták az ellenfelüket. Az első találatot a szarvasiak szerezték, mindjárt a mérkőzés elején 0:1. A hazaiaknak sikerült egyenlíteni, még az első félidő lefújása előtt 1:1. A második játékrész elején a vezetést is megszerezték 2:1, majd a vendégek egyenlítettek 2:2. Ezt követően a Békés megyei csapat újra vezetéshez jutott 2:3, majd növelni is tudta az előnyé 2:4. A hazaiak erejéből még futotta egy találatra 3:4, de utána már csak a szarvasiak voltak eredményesek 3:5. A találkozó befejezése előtt ismét zörgött a tiszakécskei háló 3:6.
– Ez egy igazi előkészületi találkozó volt, azért vannak ezek a mérkőzések, hogy kijöjjenek a hibák, ami a második félidőben ki is jött, mondta Bagi Gábor a tiszakécskeiek edzője. – Kicsi dolgokon múlik ilyenkor sok minden, mert fejben fáradtabb lehet a játékos a terhelés miatt. A második játékrészben páran nem tették bele a játékba azt, amit megilletett volna ez a napsütés délután. Persze ilyenkor nem azt kell nézni, hogy január 29-én hol tart a csapat, hanem március 6-án, a bajnokság kezdetén tartsunk ott, ahol szeretnénk. Ilyen összeállításban még nem játszottunk, de szerintem nem is fogunk. Ez most erre volt elég. Voltak, akik elfáradtak, mert a héten nagyobb volt a terhelés. Egy amatőr csapatnál, azon kívül, hogy a futó teljesítmény megfelelő volt, első felkészülési mérkőzésen, messzemenő következtetést nem lehet levonni. Lehet, hogy a két csapat a felkészülésnek nem is egyforma periódusában tart. Nálunk vannak olyan játékosok, akik alig edzettek még, míg mások már jóval többet. Ez látszott most is. A felkészülés arra van, hogy minél több játékos kerüljön egy szintre, hogy a bajnoki mérkőzésen ne legyen ezzel probléma, hangsúlyozta Bagi Gábor.
Tiszakécske II–Szarvas 3–6 (1–1)
Tiszakécske: Czakó – Steklács, Hoffmann, Horváth A., Tóth M., Szólát, Klemenc, Oberna, László, Szabó Á., Tóth K.
Cserék: Cseh (kapus), Illés K. Domonics, Jelenfi I., Alberti D.
A hazaiak gólját Oberna, Illés, és Szólát szerezte.