Szebb időt sem kívánhattak volna a szentkirályi Szent Hubertus Vadásztársaság tagjai a mai napra. Sütött a nap, kicsit ugyan fújt a szél, de ez nem zavart senkit sem. Egyedüli probléma talán csak az volt, hogy kevés vad esett.
Reggel nyolc órakor gyülekeztek a vadászháznál, ahol a regisztráció után kiderült, hogy tizenöt puska, öt hajtó vesz részt a vadászaton, akiknek négy kutya fog besegíteni. Kovács Pál vadászatvezető elmondta, hogy ezúttal nyúlra, fácánkakasra és dúvadra lehet lőni. Tízben határozta meg az elejtett nyulak számát, a kakasok számáról nem szólt. Mindenkinek felhívta a figyelmét a szabályok betartására, és a sportszerű vadászatra. Ezt követően autókba ültek és az első hajtás helyszínére hajtottak. Ez csak egy kisebb terület volt, ahol három nyúl és öt kakas esett. Ezután egy szőlőtáblát hajtottak meg, ahol a héten több nyulat is láttak. Sajnos nem volt szerencséjük, mert ebben a hajtásban nyúl nem esett. A következő két hajtásnál, már sík terület volt, majd egy erdős rész is következett. Ebben a szakaszban az egyik leálló vadász remekül teljesített, mert három lövésből három szajkót (ami dúvadnak minősül) lőtt. Itt is inkább a lelőtt kakasok, mint a nyulak száma emelkedett. Egy csatornát is meghajtottak – amiben nagy segítséget nyújtottak a kutyák – hátha lesz benne róka, de nem volt. Az utolsó hajtásban már csak fácánra és dúvadra lehetett lőni. Ennek az volt az érdekessége, hogy a hajtás végén több kakas is felrepült, de akadtak köztük olyanok, amelyeket csak megsebzettek. Az egyik ilyen kakas egy tanya eperfájának tetején landolt, ahonnan sehogyan sem tudták lecsalogatni. Lelőni az ilyen madarat nem lehet, mert sportszerűtlen. Végül egy hosszú bottal sikerült elmozdítani a fáról, amit után az egyik kutya „zsákmánya” lett. Olyan is előfordult, hogy a sebzett madár nem tudott már felszállni, de a vadászok nem lőttek rá. Ekkor is a kutyák nyújtottak segítséget.
A terítéken nyolc nyúl, huszonegy fácánkakas és négy szajkó szerepelt. Minden vadászatban résztvevő kapott nyulat, vagy kakast. A legidősebb vadász a 74 éves tiszakécskei Lovas Péter volt, a legfiatalabb pedig a 19 éves szentkirályi Vörös Attila, aki két nyulat és öt kakast ejtett el. Ezzel ezen a napon ő lett a legeredményesebb vadász.