1. 2024.12.04. szerda, Barbara, Borbála
  2. |
  3. 4 °C
  4. |

Nem bírt egymással a Csólyospálps és a Nyárlőrinc

A megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság ötödik fordulójában a harmadik helyezett Csólyospálos a tabella élén álló Nyárlőrincet fogadta, így szinte biztosra lehetett venni, hogy a szurkolók jó mérkőzést fognak látni. Nem is csalódtak.

 

Az első félidőben többet kezdeményeztek a vendégek, több helyzetet alakítottak ki. Az első igazi nagy lehetőséget is ők hagyták ki, amikor is a 36. percben Bali közeli lövését Andóczi-Balog kitenyerelte, a labda Farkas elé került, de lövését a védők blokkolták. A 41. percben váratlanul megszerezte a vezetés a hazai csapat. Á. Furus, mintegy negyven méterről megcélozta a kaput és a labda jobb alsó sarokban kötött ki 1:0. Az első félidő hosszabbításában huszonhat méterről végezhettek el szabadrúgást a nyárlőrinciek. Andóczi-Balog valószínűleg rosszul állította fel a sorfalat, mert Faragó lövésére rá sem tudott mozdulni, így a labda a hálóban kötött ki 1:1.

A második félidő is élvezetes játékot hozott. Negyedóra telt el, amikor Varga Andor a jobb oldalon levitte a labdát majd nem az alapvonalig és úgy adta be. Faragó rosszul ért hozzá, és lábáról a tehetetlen Balla mellett a hálóba gurult a labda 2:1. A 75. percben egy vendég szabálytalanság után előnyszabályt alkalmazott a játékvezető, de a labda nyárlőrinciekhez került. Novikov úgy próbálta megállítani Sáfrányt, hogy megemelte, a nyárlőrinci játékos azonban könyökkel visszaütött, amiért a játékvezető kiállította. A 89. percben jobb oldalról végeztek el szabadrúgást a vendégek, a balra átívelt labdát Bali közelről a hólóba lőtte 2::2. Már a hosszabbításban járt a mérkőzés, amikor Farkas hátulról megrúgta Á. Furust, amiért sárga lapot kapott. A hazaiak közül Gera reklamált, amiért ő is megkapta a sárga lapot. Mivel már volt neki egy, így a piros is előkerült, és mehetett az öltözőbe.

Összességében jó iramú mérkőzést vívott egymással a két csapat, látszott rajtuk, hogy a tabellán előkelő helyet foglalnak el. A változatos iramú mérkőzésen igazságos döntetlen született.

Varga Andor a csólyospálosiak játékosa: Nagyon kemény mérkőzést játszottunk a Nyárlőrinc ellen. Nagyon erős csapat benyomását keltették, de úgy gondolom, hogy mi is nagyon jól küzdöttünk és csapatkapitányunk gyönyörű gólja erőt adott nekünk ahhoz, hogy jól lehozzuk ezt a mérkőzést. Elégedettek vagyunk az egy ponttal, de a vége felé vágytunk a három pontra, és meg is lehetett volna. Ez a lendület erőt adhat a következő Kiskunmajsa elleni mérkőzésre.

Bali Gábor a nyárlőrinciek csapatkapitánya: Parázs hangulat alakult ki a mérkőzés végén, ami nem a két csapat hozzáállásán múlt. A hazaiak és mi is sokat tettünk a győzelemért, Két nagyon fiatal csapatról beszélünk, akik szép jövőt futhatnak be. Gratulálok a csapatomnak és a Csólyospálosnak is, és sok sikert kívánok nekik a jövőben.

Csólyospálos–Nyárlőrinc LSC 2:2 (1:1)

Csólyospálos 130 néző, vezette: Ézsiás Gábor József (Kohajda Árpád Béla, Borbényi Miklós Bence)

Csólyospálos: Andóczi-Balog – Sipos, Novikov, Á. Furus, Gera, Zádori (Kardos 67.), Maróti, Tóth Zs. (Telek 53.), Kertész, Varga (Oláh 77.), Engi. Játékos-edző: Á. Furus Gergő

Nyárlőrinc: Balla – Palatinus, Sajtos, Tóth R. (Sztarek 53.), Torbavecz, Kovács M. (Sáfrány 46.), Németh, Farkas, Faragó (Bognár 77.), Orosz, Bali. Játékos-edző: Torbavecz Tamás

Gól: Á. Furus 51., Faragó (öngól) 66., ill. Faragó 47., Bali 89. Kiállítva: Gera 93., ill. Sáfrány 76.