A hatodik fordulót bonyolították le a Merkantil Bank Liga NB. II-es labdarúgó bajnokságban. A Tiszakécskei LC otthonába a Dorogi FC utazott.
A tiszakécskeiek nem olyan jól szerepeltek eddig a bajnokságban, aminek edzőváltás is lett az eredménye. Az elhullajtott pontokat ezen a találkozón szerették volna pótolni. A találkozó előtt Polyák József klub igazgató köszöntötte Oláh Mátét, akinek ez volt a 200. bajnoki mérkőzése tiszakécskei színekben.
A hazaiak kezdték jobban a játékot, több alkalommal is veszélyes támadást vezettek. A szurkolók is azt gondolták, hogy fel támadt a csapatuk. Igen fel támadt, de az fel támadás csak rövid ideig tartott. Addig, míg megszerezték a vezetést. A 16. percben Papp felvágta Vachtlert a tizenhatoson belül, amiért a játékvezető tizenegyest ítélt. A büntetőt a fiatal Szalay a jobb alsó sarokba lőtte 1–0. Ezt követően, teljesen érthetetlen módon leálltak, mint ha már a mérkőzés végén járnának. Ezt azonban kihasználta a Dorog. Folyamatosan vezették támadásaikat, nem egy alkalommal Holczer bravúrjára volt szükség ahhoz, hogy ne kapjanak gólt. Ez az időszak a 33. percig tartott. Ekkor egy szögletrúgás után, Izing lövésébe Holczer belekapott, de a partjelző szerint a labda már elhagyta az alapvonalat 1–1. Az első félidő hátralévő részében is a vendégek játszottak mezőnyfölényben.
A szurkolók azt várták, hogy a második játékrészben magához tér a csapatuk, de nem ezt történt. Továbbra is a Dorog irányította a játékot, aminek meg is lett az eredménye, igaz büntetőből. A 62. percben Horváth Attila kezéhez ért a labda a tizenhatoson belül, amit ugyan a hazai játékosok vitattak, de a játékvezető a tizenegyes pontra mutatott. A büntetőt Lénárt a balra mozduló Holczer mellett a jobb alsó sarokba lőtte 1–2. A gól után a tiszakécskeiek mindent megpróbáltak annak érdekében, hogy legalább az egy pontot megszerezzék, de nem sikerült, így ebben a bajnokságban még adósak a szurkolóknak az első győzelemmel. Most a válogatott mérkőzései miatt két hét szünet következik. Legközelebb szeptember 12-én idegenben a Budafok ellen lép pályára a Tiszakécske.
Tiszakécskei LC–Dorogi FC 2–1 (1–1)
Tiszakécske, 280 néző, vezette: Farkas Tibor (Punyi Gyula, Márkus Péter)
Tiszakécske: Holczer – Oláh M., Vachtler (Végső 69.), Kiprich, Farkas N. – Gyurján (Pál 58.), Horváth A., Kovács B. (Galacs 58.), Erdei – Kalmár (Benke 58.), Szalay (Zádori 69.). Megbízott vezetőedző: Virágh Ferenc
Dorog: Tulipán – Berkó, Kárász, Izing, Papp M., Lénárt – Barna (Józsa 54.), Csillag (Nagyházi 82.), Tóth B. (Szerencsi 9.), Szedlár – Girsik (Szabó L. 83.). Vezetőedző: Fenyves Ferenc
Gólszerző: Szalay 17., ill. Izing 33., Lénárt 63.
– Végtelenül csalódott vagyok, mert Szegeden egy jó mentalitást mutattunk, még ha játékban nem is voltunk olyan jók, de nagyon szervezettek voltunk, nyilatkozta a találkozó után Virágh Ferenc. – Úgy gondoltam, hogy ez lesz jellemző ránk a mai meccsen is. Egész héten nem is volt arra mutató semmi jel, hogy ennyire kishitűen lépünk pályára. Mert itt most az volt, valahogy nem vettük fel a ritmust. Volt egy tizenegyes, amit értékesítettünk, és azt gondoltam, hogy ezután elindulunk a jó úton, de sajnos érthetetlen módon nem tudtuk úgy játszani ahogyan azt elterveztük, pedig héten nagyon jól dolgoztak a srácok, le a kalappal előttük. De ezt nem sikerült megvalósítani, mert sajnos kikaptunk. A mérkőzés elején úgy éreztem, hogy kicsit tartott is tőlünk a Dorog, vissza is állak, pedig meg lehetett volna lovagolni ezt a hullámot, de sajnos érthetetlen módon visszaestünk, nem mertünk játszani és ez magával hozta azt, hogy kaptunk még egy gólt, és kikaptunk.
– A mérkőzés elején a Tiszakécske akarata érvényesült, ezután jött a véleményes tizenegyes, amit értékesítettek, értékelte a találkozót Fenyvesi László. – Utána átvettük a játék irányítását, felbátorodtunk, gólra törően játszottunk, több helyzete is kidolgoztunk majd egyenlítettünk. A második félidő ott folytatódott, ahol az elsőt abbahagytuk. A gólunkig, amíg megszereztük a vezetést egyértelműen uraltuk a mérkőzést, több helyzetünk is volt. Rúgtunk egy vezető gólt, de az utolsó negyedórára kicsit visszább húztuk a sorokat, így a Tiszakécske átvette az irányítást, mi m meg az eredmény megtartására törekedtünk. Úgy érzem, hogy a helyzetek és a játék képe alapján megérdemelten nyertük meg a mérkőzést.